A második kiemelt Tampa Bay Buccaneers fogadja a negyedik kiemelt Los Angeles Ramst az első vasárnapi meccsen. Mindkét gárda tükörsimán jutott tovább a Wild Card körön, ugyanakkor a győzelemnek ára volt, pedig amúgy sem álltak jól a csapatok a sérültekkel. Kinek fájnak majd jobban a hiányzók?
A két gárda találkozott már egymással az alapszakaszban: a harmadik héten a Los Angeles otthonában magabiztosan győzött a Rams. Azon a meccsen Matt Stafford elit szinten játszva 343 yardot és négy TD-t passzolt, míg a védelem teljesen lenullázta a Bucs futójátékát (Tom Brady volt a csapat legeredményesebb futója 14 yarddal) és a legfontosabb pillanatokban képes volt megállítani a passzjátékot (Brady ugyan 432 yardot passzolt, de mellette csak egy TD-je volt). Azóta sokat változott mindkét csapat, és bár a matchupok alapvetően a Ramsnek kedveznének, de a sok sérülés és a Brady faktor miatt egyáltalán nem meglepő, hogy a Bucs az esélyes a fogadóirodák szerint.
Mi változott a harmadik hét óta?
Nem meglepő módon rengeteg lett a sérülés. A Rams védelméből kiesett az akkor még zseniálisan teljesítő, a futás elleni védelemben nagy szerepet kapó Sebastian Joseph-Day, a két kezdő safety Taylor Rapp és Jordan Fuller, míg a támadók közül nem lesz bevethető az elkapó Robert Woods és a left tackle Andrew Whitworth (illetve a meccsen volt egy szép TD-je DeSean Jacksonnak, viszont az ő hiánya nem nagy érvágás). Pozitívum ugyanakkor, hogy a pass rush meg lett erősítve az egyre jobban játszó Von Millerrel, illetve érkezett a lassan régi önmagát idéző Odell Beckham az elkapósorba. Túlzás lenne azt állítani, hogy erősebb lenne a mostani keret, mint az alapszakasz elején látott, még ha az érkezők be is váltak (a két éves visszavonulásból visszatérő Eric Weddle-t nagyon optimista lenne erősítésnek nevezni).
A Bucs részéről biztosan nem lesz ott a pályán az elkapó Chris Godwin, és bár a harmadik héten nem játszott, de Antonio Brown hiánya is fájó lesz. Emellett erősen kérdéses a futó Leonard Fournette, valamint a kezdő center Ryan Jensen, a kezdő OT Tristan Wirfs, a kezdő slot corner Sean Murphy-Bunting és a szintén kezdő pass rusher Jason Pierre-Paul játéka is. Ugyan jó eséllyel többen is pályára lépnek majd, de közel sem lesznek száz százalékosak (a héten vagy nem edzettek, vagy csak limitáltan), ami szintén problémát okozhat – arról nem is beszélve, mekkora űr keletkezne, ha még be sem tudnának öltözni.
Hogyan nyerhet a Rams?
Alapvetően a Los Angelesnek egy nagyon jó matchup lehetne a Bucs. Raheem Morris védelme a két mély safetys játékra épül, amivel el akarja venni a nagy játékokat az ellenféltől. A Bucs eközben pont ezekből a nagy játékokból él igazán, és bár nyilván tud haladni más koncepciót alkalmazva is, lassanként lépegetve azért nem olyan hatékony az egység, pláne akkor, ha elveszik tőlük a futójátékot.
A győztes recept alapján valószínű, hogy a Rams ezt meg is fogja próbálni és ismét limitálni fogja a futójátékot. Pláne úgy, hogy Mike Evans az egyetlen olyan elkapó a csapatban, akiben Brady megbízik, a Von Miller jelentette extra veszélyre pedig alighanem be kell áldozni egy futót vagy tight endet a Bucsnak, így a passzjáték elvileg kevésbé lesz veszélyes. Emellett sokban javíthatja a Rams esélyeit, ha a Bucs támadófala tele lenne cserékkel/nem lesznek száz százalékosak a kezdők, mert Aaron Donald, Leonard Floyd és Von Miller olyan minőséget képviselnek, ami még akkor is odaérhet Bradyhez, ha az 2,5 másodperc alatt szabadulna a labdától.
Ráadásul nem valószínű, hogy a GOAT-nak lehetősége lenne hamar eldobni a labdát. Mivel még Breshad Perriman is sérült, így Evans mellett Scotty Miller és Tyler Johnson alkotja a kezdőt, akik ritkán vannak ott, ahol kellene lenniük. Emiatt Brady nem nagyon fog az irányukba nézni és jó eséllyel következő opciói lesznek:
- dob egy checkdownt a futónak, és reménykedik a nagy játékban,
- vár, hátha valamelyik tight endje szabadra játssza magát középen,
- vár, hátha Evans szabadra játssza magát a szélen (ami Jalen Ramsey miatt nem lesz egyszerű).
A kivárás pedig nem jó stratégia a Rams pass rush ellen (az első meccsükön háromszor sackelték Bradyt) – ha a támadófal nem lesz csúcsformában, akkor a defense képes lehet többé-kevésbé elrejteni a hiányosságait (safety sor, linebacker sor) és limitálni a Brady vezette offense-t.
Persze ez önmagában nem elég, és ezt Sean McVay is tudja – kapott ki már limitált Bradytől a Super Bowlban azért, mert az ő támadósora még annyira sem volt képes. Az alapszakaszbeli csörtéhez hasonlóan most is kötelező lesz a jó támadójáték, ha komolyan gondolják ezt a dolgot.
A Cardinals ellen a remek futójáték volt a győzelem kulcsa, amihez társult egy szó szerint elit szinten játszott Matt Stafford. A Bucs ellen viszont nem nagyon lehet futni, pláne úgy, hogy Lavonte David is visszatért – emiatt csak mértékkel kell erőltetni a korai downos futást, pláne úgy, hogy Whitworth kiesése nemcsak a pass protectionnek, de a futásblokkolásnak is betett.
Magyarán hacsak Cam Akers nem megy át God Mode-ba, akkor a győzelem kulcsa megint az lesz, mint az alapszakaszban: sok-sok passz és hibátlan játék Staffordtól (bár katonadaninak ettől hirige van már, de a sorminta alapján még két jó meccse lesz). Elvileg erre lesz is lehetősége, ugyanis Devin White csak úgy kínálja magát a pálya közepén, így Tyler Higbeenek és a levegőben Akersnek nagy napja lehet, illetve OBJ-nek és Cooper Kuppnak azért kötelező lenne megverni a Bucs cornereit. És ahogy a Cardinals ellen is láttuk – csak akkor szabad megdobni a hosszút, ha egy egészséges százaléknál nagyobb az esély az elkapásra. Nem kellenek a dupla és tripla coverage-be beerőszakolt labdák, nem fér bele az INT – tökéletes meccs kell Staffordtól (de minimum akadály ne legyen).
Hogyan nyerhet a Bucs?
A győzelem kulcsa alighanem a támadófal minősége lesz. Amennyiben a liga egyik legjobb egysége jól fog teljesíteni, úgy nem kell egy futót és/vagy tight endet ott tartani Brady védelmében. Ebben az esetben Gio Bernard és Rob Gronkowski (vagy Cameron Brate) nyugodtan támadhatja a pálya közepét, ahol a posztjukon a legrosszabbak közé tartozó linebackereket és csere safetyket kellene legyőzni.
Ez még akkor sem jelenthet nagy kihívást, ha Scottékat feljebb vonják, hogy biztosan meglegyen az emberfölény a pálya közepén. Sőt, ez kifejezetten jól is elsülhet, ugyanis így támadhatóbbak lesznek a mély zónák, és egy teljesen üresen álló Scotty Millernek Brady is oda meri dobni a labdát, és Mike Evansnél nem sok jobb elkapó van az 50/50-es labdákra. Ha a zseb nem omlik össze, akkor szinte kizártnak tartom, hogy erőből a Bucs ne tudna feltennie 24-27 pontot az egy szál Jalen Ramsey-vel megtámogatott back7 ellen.
Ami a védelmet illeti, ott már nehezebb a helyet. JPP nem edzett egész héten személyi okokból és amúgy sem játszott idén különösebben jól, így nem biztos, hogy sikerül kiaknázni a Whitworth hiányában lévő potenciált. Enélkül viszont nehéz lesz nyomást generálni önerőből (Ndamukong Suh sem játszik jól, Shaq Barrett meg önmagában kevés), így Todd Bowlesnak döntenie kell: kitart amellett, hogy ezerrel blitzel (a snapek 40,8 százalékában blitzelt, 45-tel többször, mint bárki más) vagy konzervatívabb felfogás mellett dönt?
A Bucs egyébként remekül blitzelt idén és tényleg jó is volt vele a védelem: az ötödik legkevesebb pontot és a negyedik legkevesebb yardot engedte. És alapból nem lenne hülyeség Staffordot nyomás alá helyezni, aki idén a 11. legrosszabb akkor, amikor nem tiszta zsebből passzolhat, összesen 14 turnovert érő dobása volt ilyenkor a PFF szerint. Ugyanakkor a blitz nem egyenlő a nyomással, Staffordnál pedig ez különösen igaz. Ugyan nyomás ellen gyenge, blitz ellen viszont nagyon is jó, hamar találja meg, hová kell passzolni, hol sebezhető a védelem. Blitz esetén a Next Gen Stats alapján +89,1 EPA-ja volt (a várakozáson felül hozzáadott pont), ami a Next Gen Stats létezése óta a legmagasabb szám.
A Rams offense tele van playmakerekel, és ha Beckhamet, Higbeet, Kuppot vagy akár Akerst felügyelet nélkül hagyják a blitz kedvéért, akkor szinte biztos, hogy Stafford oda fogja dobni a labdát. Bowlesnak tehát meg kell találni a tökéletes egyensúlyt és úgy kell tudnia minőségi nyomást generálnia, hogy azáltal nem enged extra területet a Rams támadósorának. Különösen fontos ez Cam Akers miatt, aki nem csak jól fut, de Sony Michellel ellentétben képes útvonalat futni és elkapni a labdát, ezáltal egy extra dimenziót nyithat a passzjátékban.
A Bucs védelem részéről talán célszerű lenne egy konzervatívabb felfogást választani. Megfogni a futást (McVay az elején úgy is biztosan erőltetni fogja a korai downokon), majd lehetőleg minimalizálni az ellenfél nagy játékait és kivárni, hogy élete első divíziós körében pályára lépő Stafford hibázzon. Ez utóbbit persze az extra nyomással is ki lehet kényszeríteni, de a rengeteg sérülés miatt nem tűnik annyira acélosnak a csapat, hogy nyugodtan megkockáztassa azt, hogy megég az agresszív hozzáállás miatt.
Összegzés
Rájátszásban soha ne fogadj Brady ellen – vallja a szerkesztőség. Nyilván nehéz ezzel az állítással vitába szállni és a sérülések sem feltétlenül a Ramsnek kedveznek, de tartom, hogy elég jó matchup a Bucs a Los Angeles-i csapatnak. Ha tippelnem kellene, akkor egy jó kis légi párbajra számítok, amit a Rams fog behúzni azért, mert egyszerűen több most a tehetség a skill pozíciókon (ha Godwin és AB is játszana, akkor ez aligha lehetne kérdés). Ezzel együtt is nagyon szoros lehet a meccs, a hosszabbítás sem lepne meg.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15