Kialakult a konferenciadöntők párosítása, vasárnap magyar idő szerint este 9 órától a Chiefs fogadja a Bengalst, majd éjjel fél 1-től a Rams látja vendégül a 49erst. Mindkét hazai csapat favorit, annak ellenére is, hogy a Bengals és a 49ers is megverte az alapszakaszban aktuális ellenfelét (a 49ers ugyebár kétszer is). A Chiefs 7 pontos favorit a fogadóirodáknál, míg a Rams 3 ponttal esélyesebb csoportriválisánál.
A Cincy a 17. fordulóban 34-31-re nyert hazai pályán Mahomesék ellen, míg a 49ers a 10. fordulóban otthon 31-10-re, majd a 18. körben idegenben hosszabbításban 27-24-re tudott diadalmaskodni. Ez a mérkőzés juttatta be egyébként a San Franciscót a rájátszásba, így a Ramsnek most fájhat a feje emiatt.
Az idei rájátszásban eddig mind a 12 meccsen a hazai csapat a favorit, a Bengals a Titans ellen, a 49ers pedig a Cowboys és a Packers elleni tudott nyerni underdogként. Összességében a favoritok 6-4-es mérleget tudnak felmutatni eddig a playoffban.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások