A 2022-es Super Bowlon az a viszonylag ritka párosítás jön össze, ahol az alapszakasz legértékesebbnek gondolt irányítói találkoznak majd össze. Az egyikőjüknél elvárás már, hogy évről-évre versenyben legyen a címért, a másik viszont csak ebben a szezonban robbant be az élmezőnybe.
Ahhoz, hogy a világ legkomplexebb pozíciójában valaki eljusson a szűk élmezőnybe, nagyon sok csillag együttállása szükséges, kezdve a támogató közeggel már a gyermekkortól kezdve. A tehetség és a fizikai adottságok mellé nem csak szorgalomra van szükség, hanem lehetőségre is, hogy az ifjú quarterback-növendék tudjon fejlődni, profizmust tanulni és egyengessék az útján a pályán kívül is. Erre Patrick Mahomes II és Jalen Hurts esetében is tökéletes családi háttér volt adott, hiszen egyikőjük édesapja profi sportolóként, a másiké futball-edzőként kereste a kenyerét.
Jalen Hurts, Philadelphia Eagles
Jalen Hurts Houston külvárosából származik, édesapja Averion a Channelview középiskola vezetőedzőjeként négy évig kettős szerepben foglalkozott vele. A korábbi támadófalember apa idősebb fia, Averion Jr. négy évvel idősebb Jalennél, és ő már az irányítók nevelésével foglalkozik középiskolai szinten, de az igazi tehetségnek a családban mindig a kisebbik fiú tűnt. A Channelview nem arról híres, hogy tömegével nevelne elit sportolókat, Hurts előtt a leghíresebb diákja a korábbi Bears-elkapó, Johnny Knox volt a nagyjából 45 ezer lélekszámú iskolai körzetnek. Jalen Hurts innen tudott Texas állam leghatékonyabb irányítói közé bekerülni, harmadéves all-star jelölése után végzős évében 26 passzolt- és 25 futott TD-vel pakolt rá a hype-ra. A foci mellett a többséggel ellentétben nem egy másik labdajátékot űzött, hanem súlyemelésben versenyzett az állam legjobbjaival. Az Alabama Crimson Tide-nál boldogok voltak, hogy el tudták csábítani az államból.
2016-ban nyitott volt a verseny a kezdő irányító posztért, Hurtsnek egy mérkőzés kellett hozzá, hogy bekerüljön a kezdőcsapatba. True freshman irányítót 1984 óta nem állítottak csapatba a Tide-nál. Hurts ereje és atlétikussága egyetemi szinten is kiemelkedőnek bizonyult, a Saban-éra során ilyen jelenléte egyetlen irányítónak sem volt a földön, de nem csak a futott statisztikák dőltek meg az irányítótól, hanem a totál touchdownok száma is. A mindig bajnokesélyes Alabama kapott tőle egy extra réteget a támadójátékban, amitől korábban nem kellett az ellenfeleknek félni. A levegőben nem volt olyan könnyű megugrani az egyetemi szintet, 9 interceptiont is dobott, ami önmagában nem sok, de mivel a következő 3 évben összesen 11 INT jött ki a kezéből, utólag lehet látni a kezdeti nehézségeket és a fejlődést. Ez is bőven elég volt hozzá, hogy a Bama 12-0-val zárja az alapszakaszt, megnyerje az SEC-döntőt, Hurts legyen az év támadója, az év újonca és bajnoki döntőt játszhasson. Ott aztán borult a papírforma, a rutinos Deshaun Watson emlékezetes heroballal vezette a Clemson Tigerst 35-31-es győzelemre, Hurts elsőévesen nem tudott felnőni az akkori legnagyobb college szupersztár szintjére.
A holtszezon Hurts pályafutásában rendre fontosnak bizonyult. Átmentve a tinédzser éveiről egészen napjainkig, mindig volt valami a játékában, amiben a következő évre rohamosan javulni tudott. A második egyetemi szezonjában ez a labdavesztések féken tartása volt. 2017-ben 1 darab labdát hagyott el miatta a csapata. A kockázatkerülés olykor visszaütött, messze nem volt olyan explozív körülötte a csapat, de az Alabama tehetségszintjével átlagos alapszakasz meccseken ebből nem volt gond. Az utolsó fordulóban kikaptak az Auburn ellen, de így is kvalifikálták magukat az újonnan életre hívott 4 csapatos egyetemi rájátszásra. Az elődöntőben visszavágtak a Clemsonnak, akik már Watson és még Trevor Lawrence nélkül fociztak, Hurts volt a támadó MVP, de csak mert valakinek muszáj volt kiosztani a díjat – nem volt kiemelkedő. A döntőben a Georgia ellen kijött, hogy elég törékeny a támadó taktika, és 0-13-as félidei állásnál Hurts helyére Saban beállította Tua Tagovailoát, az újonc pedig megfordította a mérkőzést – ezzel a kispadra száműzve Jalen Hurtsöt.
2018-ban Tagovailoa csapata lett a Crimson Tide, Hurts-nek bőven volt lehetősége a padon, hogy a távozáson gondolkozzon. Az SEC-döntőben volt csak rá szükség, ahol a hawaii fiú lesérült, és a 4. negyedben két Hurts-TD kellett, hogy a Bama begyűjtse a trófeát 28-21-ről fordítva. A playoffra Tua felépült és vele ért véget a csapat szezonja. Hurts decemberben lediplomázott kommunikáció alapszakon, januárban pedig elkötelezte magát végzős idényére az Oklahoma Soonershöz.
Lincoln Riley vezetőedző egymás után két Heisman-győztes, 1/1-es irányítónál tartott Baker Mayfield és Kyler Murray személyében, így Hurts remeklése valamelyest egy várható eseménysor volt, a kérdés az volt, hogy milyen szintre emelkedik majd pontosan. Már az első meccsen, a Houston ellen egyedül 500 yardért volt felelős, és látszódott rajta, hogy bizonyítani szeretne azok után, hogy Alabamában oldalvonalra került. Szenzációs évet repesztett az OU-nál, 32+20 touchdownja a levegőben és a földön egyénileg is sokat mondó, a csapata megnyerte a Big12-t, és bejutott a playoffba, de pech, hogy ott és akkor volt egy nála is szenzációsabb ember, és csapat körülötte. Joe Burrow és az LSU 63-28-ra kiütötte a Soonerst, és a Heismant is elvitte Hurts elől.
Burrow megalapozta magát, mint 1/1 várományos a 2020-as drafton, ahol Jalen Hurts szóba sem került, mint 1. körös prospect. Az NFL ekkor túlvolt egy Lamar Jackson MVP-éven, és bár Hurts is az atletikusságára épített, egyértelműen nem olyan dinamikus, mint Lamar, a zsebben fényévnyire volt Burrow-tól, felépítése jó, de nem sztereotipikus NFL QB-test, így Justin Herbert mellett Jordan Love is magasabban volt a rangsorokban nála. Ma már valószínűleg örül ennek, hiszen Love négy év alatt sem tudott pályára kerülni Rodgers mögül, míg Hurts kikaparta magának az esélyt, miután a 2. kör 53. választásával az Eagles beruházott rá. Elsőre neki még reménytelenebbnek nézett ki az út a pályára, hiszen Carson Wentz egy viszonylag fiatal, de már jól megfizetett irányítóként vitte a QB1 titulust. Ki tudja, lehet éppen Hurts megérkezése volt a 0. lépés a franchise QB-nak hitt ember szétesésében.
A 2020-as Philadelphia Eagles már egyre kevésbé hasonlított a korábbi bajnokcsapatra, az apró bomladozás után pedig év közepére teljesen összeszakadtak. Ilyen helyzetekben lenne szükség a jól fizetett, harcedzett franchise QB-ra, de Wentz nem így viselkedett. A pályán a legfőbb gond az elkapók hiánya volt. Erre az 1. körös Jalen Reagor beépítése sem jelentett gyógyírt, sőt. A támadófal is bizonytalan volt, Wentz pedig katalizátorává vált a problémáknak; túlvállalta magát, sok rossz döntést hozott, és példátlan módon kijátszotta magát a csapatból. Doug Pederson jól látta meg, hogy egy nehezen működő offense-be egy mobilis QB stabilabb alapot ad, Hurts egy-egy földön lopott first downnal meghosszabbította a drive-okat, és összességében jobban működött vele a csapat. Néhány kezdő meccse volt csak decembertől kezdve, de a nyers statisztikákat nézve komoly mérföldköveket ért el igen gyorsan, miközben nem vették körül klasszisok. A zárómeccsre már rég eliminálódott az Eagles, de jól mutatja Hurts kvalitásait, hogy emlékezetes módon, a draft-pozíciót manipulálandó Pederson inkább kivette a 2. körös rookie-t a csapatból, nehogy a Washingtonra is ráírjon 300+ yardot. Más kérdés, hogy a gyenge szezonba a vezetőedző belebukott.
A holtszezonban nehéz döntést kellett meghoznia Howie Rosemannek. Carson Wentz viselkedése toxikussá vált a leültetése után, de olyan horribilis fizetéssel bírt, amivel nehezen volt cserélhető. Segítségükre sietett az Indianapolis Colts, amely magas pickeket áldozott a korábbi kezdőjátékosért, és Hurts megmaradt, mint olcsó – talán átmeneti – megoldás az új vezetőedző, Nick Sirianni első szezonjára. Az Eagles figyelte a 2021-es QB-osztályt is a drafton, a híresztelések szerint ha Zach Wilson elérhető lett volna, akkor rácsapnak, de miután nyílt titok volt, hogy a Jets nem engedi 1/2-nél tovább, bejelentették, hogy Hurts lesz az emberük 2021-ben. Az előzetes várakozások alapján sokan a liga utolsó helyeire várták valahová az Eaglest, amely biztosan újabb quarterback-váltás előtt áll, de ez egyáltalán nem jött be.
Sirianni mellé csatlakozott Shane Steichen támadókoordinátor az új stábba, és ahogy ment előre az idény, kialakítottak egy optimális taktikát, ami az emberanyag és Hurts erősségeire épít. A szezon nem így kezdődött, de a futójáték radikális előtérbe tolásával az Eagles a liga egyik leghatékonyabb támadóegysége lett. Hurts kevés hibával játszott, ő futotta a legtöbb yardot és touchdownt is az irányítók közül, a gyengécske csapatokat/védelmeket pedig könyörtelenül bedarálták. A riválisok botladozása miatt is végül elcsípte a Wild Card-helyet az újjáépítésben lévő csapat, és bár a Buccaneers kicsapta őket a playoffból izgalommentesen, a bizalom elkezdett stabilizálódni a főedző és az irányító kapcsán egyaránt.
Eközben a general manager remekül zsonglőrködött a draft cetlikkel, és 2022-re egy – Vince Young szerint – álomcsapatot tudtak Hurts köré rakni. Mivel az irányító 1 millió dollár körüli pénzt keres, így helyzeti előnyben volt az Eagles azon franchise-okkal szemben, ahol 30-40-50 milliót kér el a quarterback. Így tudott Philadelphiába kerülni AJ Brown, aki a legfontosabb érkező volt Hurts szempontjából. (A védelembe több veteránt hoztak, aminek közvetett hatásai persze szintén voltak.) A korábbi első körös Devonta Smith rutinszerzésével és WR2 pozíciójába kerülésével ha úgy vesszük két poszton javult az Eagles Brown beállítása miatt – aki nem mellesleg Jalen Hurts országos cimborája, egy gimnáziumi all-star meccsen találkoztak. Azt már láttuk 2021-ben, hogy az Eagles úgy tud futni, mint szinte senki más – a támadófal egészséges maradt többé-kevésbé –, így ezt átmentették és immár a levegőben is képes nagy játékokra a csapat. Hurts megadja az esélyt a playmakereinek; kimondottan ritkán veszít labdát és kifejlesztették a levédekezhetetlen rövid yardos QB-sneak verziójukat, amivel automatikusan jönnek a first downok akár 4.kísérletre is. A nagy játékok 2021-ben hiányoztak tőle a levegőben, a holtszezonban pedig ezen a leginkább szembeötlő hiányosságon tudott javítani. Hurts nem csak utazó a csapatban, hanem generálja a sikereket. Mivel sok kontakt éri, így kellett meccseket kihagynia, ’21-ben a bokája fájt, jelenleg pedig egy vállsérülésből gyógyulgat, de január óta ezt már a pályán teszi. Mire elkezdődik a Super Bowl, lehet hogy már semmi hatása nem lesz ennek – az előző körökben biztosan nem volt 100%-os.
Fura módon az Eagles egész éves dominanciája olyan szempontból visszaüthet a Super Bowlon, hogy kevés kiélezett meccset játszottak, ritkán jött szembe Hurtsszel elit védelem, és olyat még nem láttunk, hogy nagy gödörből kirángatja a csapatát a győzelembe – mivel rendre ők vezettek tetemes előnnyel már a szünetben.
Teljesen egyértelmű, hogy Jalen Hurts a kisebb tudású irányító a mérkőzésen Patrick Mahomesszal szemben, és karrierje korábbi szakaszában többször előfordult, hogy az adott liga akkori legjobb játékosa ellen (Watson, Burrow, Brady) csúnyán alulmaradt. Mahomes illik ebbe a sorba, de hiába divatos ezt a ligát, és a Super Bowlt is az irányítókra kihegyezni, van olyan kimenetel, ahol Hurts tud jobban teljesíteni. Ehhez az összes csapattársára szüksége van (a védőkre is), és egy szegmensben biztosan Mahomes előtt jár – ha megindul a labdával, nem lehet nyugodt egyetlen védő sem.
Patrick Mahomes II
A Kansas City klasszisa, napjaink talán legnagyobb NFL-sztárja, Patrick Mahomes 27 éves, három évvel idősebb a túloldali riválisánál és már a harmadik nagydöntőjére készül 2017 óta íródó profi pályafutása alatt. Ez önmagában is sikeres arány, de még jobban néz ki azután, hogy újoncként csak a kispadon számolt vele Andy Reid. Utólag már azt a döntést is kritizálják.
Idősebb Pat Mahomes évtizedes karriert tudott magáénak az MLB-ben, de alacsonyabb baseball ligákban és Japánban is kipróbálta magát, volt miből gyerektartást fizetni a volt feleségének, akitől a kis Patrick született. 2009-ben vonult vissza a fater, mielőtt a fia elkezdte volna a középiskolát, de a baseball-hagyaték sokáig vele maradt, és még egyetemi szinten is két sportot űzött sokáig. A középiskolában hármat, mert kosarazni is járt, de az ment a legkevésbé jól. Mahomes egyedi, újító futballstílusa kapcsán mindig visszautal a baseball hátterére. Ez borzasztó egyszerűen hangzik, valójában fiatal sportolók ezrei számítanak valamelyest tehetségesnek mindkét műfajban, de Mahomes fizikuma, éles látása, kreativitása, labdaérzéke, információ feldolgozó képessége, döntéshozása olyan egyveleget alkot, ami utánozhatatlan, nem magyarázza meg heti két extra edzés.
Viszonylag sokára, az egyetem második évében hagyta el a Texas Tech baseball csapatát, hogy kizárólag a futballra összpontosíthasson. A névértéke megmaradt, a Detroit Tigers biztos ami biztos elvitte a draft 37. körében.
A Mahomes-család is texasi, hozzájuk Tyler számított a legközelebbi nagyvárosnak, Hurtséktől hozzávetőleg 300 kilométerrel északra. Patrick egy másik texasi gimis ligában villogott, de az ellenfelek gyengébb mivolta, és a foci melletti elkötelezetlenség miatt kisebb egyetemek keresték csak, mint Hurtsöt. A számai pedig jobbak voltak, azon a szinten még ő is 1000 yardos futónak számított amellett, hogy 50 TD-t passzolt egy év alatt. Dylan Cantrell személyében egy olyan csapattársa is akadt elkapó poszton, aki ugyancsak a Texas Tech játékosa lett, majd az NFL-ben is kipróbálta magát, de náluk sem volt általános, hogy nagymenő sportolók kerüljenek ki az iskolapadból. Mahomest rendszerirányítónak bélyegezték meg, az Air Raid-rendszerben hívő csapatok, mint a Texas Tech vagy a Houston versenyeztek érte és előbbi lett a befutó.
Az egyetemi karrier Davis Webb mögött kezdődött, a jelenlegi Giants QB sérülése ugyanakkor már újoncként utat nyitott Mahomesnak a pályára. Miután lehozta élete első kezdő meccsét a Texas ellen, amit 109 passzolt yarddal zárt, egy hétig mehetett a kétkedés, hogy lesz-e ebből a fiúból valami. A Baylorra aztán felírt 600 yardot és 6 touchdownt, így kicsit meg lehetett nyugodni. Az utolsó három meccsen stabilizálta kezdő helyét, Webb a távozás mellett döntött, 2015-ben pedig már Mahomesszal kezdődött a Red Raiders összeállítása.
Nagy újdonságot számszakilag nem nyújtott a Texas Tech akkor sem, mikor Mahomes vezette őket, 50% körüli mérleg, őrületes adatok a támadórészlegben, és átjáróház a védelemben. Miközben Hurts minden évben a veretlen szezon és a bajnoki cím reményében indult neki a szezonjainak, Mahomes dolga az volt, hogy dobja túl az ellenfelet, hogy egyáltalán valami Bowl-meccsre eljussanak. Ha kell, 50, 60, 70 pontot termelve, de kerekedjen felül. Mindezt Kliff Kingsbury vezetőedző regnálása alatt. Mahomes a legtöbb sikeres passzt osztotta ki a mezőnyben, de ez a feladat teljes embert kívánt, így 2016-ra már úgy fordult rá, hogy kilépett a baseball-csapatból.
Ő tehát komolyan vette, de a társai nem lettek jobbak. Emelve a fordulatszámon, Mahomes vezette a ligát passzolt yardokban és pontszerzésben is, de a mérlegük negatív lett. Az Oklahoma ellen az örökranglista élére került azzal, hogy 819 yardért volt felelős, ebből 734-et passzolva. Az űrszámok persze nem számítottak újdonságnak a Texas Tech-nél, a maga korában Kingsbury, Graham Harrell vagy BJ Symons is jól ment, aztán nem vitték sokra a profik között. Az NFL feladata az volt, hogy elkülönítse Mahomest a rendszertől, amiben szerepelt, és úgy ítélje meg, hogy milyen prospectnek számít. Nagyon szenvedtek ettől a döntéshozók, a 2017-es draft előtt 17 franchise hívta el egyéni edzésre, ő volt a leginkább elfoglalt játékos mindenki közül, akit ki lehetett választani.
Az egyik ilyen érdeklődő a Kansas City Chiefs volt, amely a 27. helyen várakozott, hogy sorra kerüljön. Hallva a pletykákat Mahomes rohamosan növekvő értékéről, Andy Reidék felcseréltek a 10. helyre, két első- és egy harmadik körös cetlit beáldozva. Miután a Browns, a Bears, a 49ers, a Jaguars, a Titans, a Jets, a Chargers, a Panthers és a Bengals is inkább mást választott, a Bills sem vágyott Mahomesra és belement az üzletbe. A Chiefs nem szokott korán irányítót draftolni, rendre máshonnan szerez veteránokat, de ezen a ponton már látták a plafont Alex Smith játékában és inkább egy kockázatos, de végtelen potenciállal bíró fiúra ruháztak be. Bejött.
A 2017-es idénynek még Smith-szel vágtak neki, és a karriercsúcsokat döntögető irányítót nem lehetett kiszedni a csapatból, Mahomes csak a tét nélküli szezonzárón került a pályára. A menetrendszerű playoff-kiesés után eljött a váltás ideje, Smith-t Washingtonba cserélték, Mahomest pedig ráeresztették a ligára.
Patrick Mahomes az első fordulótól kezdve a liga legjobb játékosának nézett ki. Soha nem látott sebességgel írta tele a statisztikai lapokat, rettegett offense élére állt, Tyreek Hillel és Travis Kelcevel új szintre emelték az addig is szuperáló Reid-rendszert, mivel Mahomes a struktúrán kívül is képes volt klasszis megoldásokra. Miközben sokakat elrettentett a ligában, hogy a QB a saját szakállára improvizált már egyetemistaként is, a veterán mester a lehetőséget látta benne, a hozzáadott értéket. Eközben arra is szükség volt, hogy a behívott, biztos játékokat végrehajtsa és ne essen ki a szerepéből, amit Mahomes megadott a csapatának. Tökéletes harmóniába került minden, a Chiefs biztosította helyét a bajnoki gyűrű egyik várományosaként, azok után, hogy évekig kizárólag alapszakasz-menőknek lehetett őket hívni.
Mahomes első kezdő éve 50 TD és 5000 yard fölött ért véget, amire korábban kizárólag Peyton Manning volt képes egyszer az NFL történetében. A legendás Len Dawson (’66) óta nem volt olyan, hogy a Chiefs adta a ligának a legjobban passzoló irányítót. A KC 12-4-es mérleggel nyerte a csoportját, a Coltson könnyen léptek tovább a playoffban, a Patriots ellen viszont elbuktak az AFC döntőben, hosszabbítás után. A szezon közepén, egy MNF meccsen 40 pontot tudott ráírni Belichick védelmére, az itt elég lett volna, a 31 pont nem. Az MVP-cím sovány vigasznak számított, de az kiderült, hogy a Super Bowl-ablak nyitva van, és még két évig olcsó szerződéssel elérhető a Chiefsnek a liga egyik legjobb irányítója. Soha nem látott esély volt ez nekik.
Miután aránylag hamar megbizonyosodtak róla, hogy Mahomes nem egyéves csoda volt és újra őt választották szeptember hónap legjobb támadójának, a Chiefs új szintet lépett és a prioritás az lett, hogy a rájátszásban messzebbre jussanak, az alapszakasz rekordok űzése csak a kötelező előzetes tevékenység. A liga nem tudott egy csapásra reagálni a Mahomes-jelenségre; valamelyest lassították az offense-t, de nem számottevően. Egy dolog tudott csak állandó veszélyt jelenteni: nehogy megsérüljön. A Denver elleni TNF alkalmával viszont kifordult a térdkalácsa egy sneak során, ami után két meccset ki kellett hagynia. Így is a vártnál hamarabb tért vissza, a Chiefs nélküle is a megfelelő úton maradt a magas kiemelést üldözve és Pat visszaállása után ugyan kikaptak a Titanstől, de látszott rajta, hogy nem limitálja semmi. A nagy hátrány sem, amivel többször szembe kellett nézniük a rájátszásban. A Texans ellen 0-24-ről, a Titans ellen 7-17-ről, a 49ers ellen 10-20-ról tudtak fordítani. Látva a csapat tűzerejét, nem volt olyan helyzet, ahonnan ne lehetett volna felállni, hiszen akárhányszor Mahomes felment a pályára, a legesélyesebb végkifejlet a TD-drive volt. Minden idők legfiatalabb Super Bowl MVP irányítójaként emelte magasba a Lombardit, és már harmadévesen a csúcsra ért, ezt a terhet is ledobva magáról. A kérdés az lett, hogy hányszor fog még visszatérni a legnagyobb színpadra.
A Chiefs számára kulcsfontosságú volt, hogy szerződést tudjanak hosszabbítani az új kedvenccel. A ritkán látott korai sikeressége miatt példátlan mennyiségű pénzt érő játékos partner volt a maradásban, kötődött Kansas Cityhez, az újonnan befolyó pénzt arra is használta, hogy a helyi baseball- és labdarúgó egyletben résztulajdonos legyen, és több helyi cégbe is befektetett. Volt miből, hiszen 2031-ig több mint fél milliárd dollárt utal neki a Chiefs, ami a legmagasabb összeg volt valaha, amivel egy sportolóval megegyeztek az amerikai sportok történetében.
A státuszát a teljesítményével alátámasztotta a 2020-as szezonban. Kevés stabilitás volt a covid által beárnyékolt szezonban, de Mahomesék jó teljesítménye köztük volt, és a kihívásokat is megugrotta, ahogy korábban. Legyen az nagy fordítás, rangadó győzelem, pályán kívüli ügyek kizárása, menedzselése, a Chiefst bebetonozhattuk az AFC tetejére, különösen Tom Brady klubváltása után. Az igazi idény a rájátszásban kezdődik nekik, ezúttal a Browns ellen, ahol Mahomes agyrázkódást szenvedett, és csere QB-val kellett továbbjutnia a legénységnek. Az AFC döntőre játékra alkalmas állapotba került, és a pályán nem mutatta nyomait zavartságnak. A Bills fejet hajtott előttük, de a szezon utolsó meccsére teljesen elfogyott a támadófal előtte, és a Super Bowlon a cseresor próbálta megóvni a Buccaneers védőitől – sikertelenül. A 31-9-es vereség Mahomes karrierjénrk legsúlyosabb bukása volt, és először történt vele meg, hogy touchdown nélkül maradt a csapata. Emlékezetes, heroikus megoldásokkal próbálta a víz felett tartani a csapatát, de ha Super Bowl-rekordot jelentő mennyiségű alkalommal kell nyomás alól passzolni, akkor csoda lenne a siker. Nem is jött össze.
A holtszezont így Veach GM a fal radikális felturbózására fordította, egy csapatnyi új OLinemant Kansas Citybe csábítva, de arra ő sem számított, hogy a Tampa elleni vereség egy másik szempontból is rámutatott a Chiefs halandóságára.
A KC ellenfelei igyekeztek imitálni az addig ellenük legjobban működő tervet, egyre több defensive backet vezényeltek hátra, hogy Mahomes (és a hozzá hasonló elit mélységi passzolók) ne tudja 1-1 dobással átszelni a pálya jelentős részét, rákényszerítve ellenfelüket a lassú, apránkénti építkezésre, uram bocsá’ a futójátékra.
Tesztelték Mahomes türelmét, mert ugyan nem okozott neki gondot a 4 yardos passzok kiosztása, ez nem az ő játéka volt, és a frusztráció tudjuk, hogy hibákhoz vezethet. A védelmeknek ez volt a legjobb esélye az egyébként megállíthatatlan Chiefs offense ellen, bár könnyen lehet, hogy a filozófia alapvetően Tyreek Hill miatt került először szóba, de Mahomesra is nagy hatással volt, hetek teltek el, mire átalakították a hozzáállásukat a szokatlan gameplanhez. A modernizált cover-2 azért szent grálnak nem minősült, olyan rátermett fickók, mint Reid vagy Mahomes menet közben is tud alakítani a filozófián, és mivel már az alapszakaszban is ugyanazt látták rendre az ellenfelektől (kivéve a Raiderst), a playoff idejére összekapták magukat pár kínos alapszakasz eredmény után.
A rangadóikat rendre elbukták az AFC teteje ellen. A Ravens, a Bills, a Titans és a feltörekvő Bengals is győzött ellenük, az NFC éllovas Packerst legyőzték ugyan, de Mahomes keveset tett ahhoz hozzá. A dominanciájukat mutatja, hogy a QB élete legnagyobb hullámvölgyének tartott szezonjában 12-5-ös mérleggel nyerték a csoportjukat.
A rájátszásban ennek már nyomát sem láttuk, élete első wild card meccsén a Steelerst kiütéssel küldte haza, a Bills ellen pedig emlékezetes utolsó másodperceket produkálva 177 yardot szerzett csak a 2-minute warning után! Ezt a formát az AFC döntőre nem tudta teljes egészében átmenteni, és a Cincinnati újra sokkolta a rendszert nem csak a továbbjutással, hanem a Mahomes elleni relatív sikerességgel is. Anarumo sokszor 8 embert küldött coverage-be, miközben az irányítót hárman is hibákra tudták kényszeríteni.
Egy bajnokesélyes gárdának minden holtszezonban megvan a maga saját, a sikerességet nagyban befolyásoló fontos döntése. A következő az volt, hogy Tyreek Hillt elcserélték, és nem fizették meg elkapó-rekordot érően. A Miamiből befolyt extra draft-jogokkal egyéb csapatrészeket foltoztak be, miközben Mahomestól azt várták, hogy kisebb nevű, de bőségesebb elkapó-állománnyal is maradjon hatékony.
Az elit quarterbacknek jobbá kell tenni a társait, és ezt Mahomes megadta a Chiefsnek.
A szezon előrehaladtával egyre nyilvánvalóbb volt, hogy Mahomes közelít a következő MVP címe felé, és a sztár WR elvesztése áthidalható. Az alapszakasz bővítése miatt a kummulatív statisztikákban élre tört, megdöntötte saját franchise rekordjait. Jalen Hurts talán egy nagy rohanással az utolsó fordulókban szorossá tehette volna a versenyt, de meccseket hagyott ki, így Pat Mahomes lett a legértékesebb játékos nyilvánvalóan. A nagy fogadkozás után, amit az AFC West ellenfelek a holtszezonban tettek, távolról figyelték, hogy a Chiefs újra könnyen megnyeri a divíziót és az AFC-t is egyúttal.
A rájátszásban újra az egészségi állapot miatt kellett aggódni, és bebizonyosodott, hogy a Chiefs ha saját magát egyenesben tartja, akkor az ellenfél már akárki lehet, jó esélyeik vannak. Megállították a Jaguars nagyravágyó álmait, de Mahomes bokája kicsavarodott, ki is kellett hagynia a meccsen jelentős időt, de a többiek újra kisegítették. Sérülten lehozta a meccset, majd a Bengals ellen zsebirányítóvá visszaminősülve, minimális mobilitással dolgozva tudott visszavágni a korábbi vereségek miatt. A legtöbbször három hetes sérülésnek mondott problémán átlendült a pályán, mire pedig sor kerül a Super Bowl kirúgására, biztosan jobban kell lennie, még ha nem is 100%-os.
Valamelyest választ kaptunk arra, hogy Pat Mahomes akkor is klasszis játékos marad, ha csak egy helyben kell maradnia a meccs nagy részében. Fejben, karban marad erős, az ütéseket kiállja/kerüli és a meccs döntő playében bevállalta a megiramodást is, ami elhozta a győztes rúgás lehetőségét.
Gyenge pontra nehéz rámutatni, a legtöbb csapat csak reménykedni tud ellene, hogy hátha rossz napja lesz, de ez a szembe jövő Philadelphia Eagles fel van szerelkezve, hogy Mahomestól is jó napra legyen szükség a győzelemhez, nem csak átlagosra.
Egyrészt Hurtsék tudják diktálni a tempót, tudnak pontszerző drive-okat csinálni, nem lehet belealudni ellenük rövid időre sem a meccsbe, pláne elszórni a labdát. Másrészt hajlamosak hosszú ideig a gyepen maradni, rövidíteni a találkozót, kevesebb esélyt adni Mahomesnak az átlagnál.
A védelem pedig tele van bizonyított játékossal, pályafutása csúcsán lévő, bombaformában lévő tagokkal, akik veszélyesek a labdára, van játékintelligenciájuk, atlétikusak, egy jó rendszerbe vannak beillesztve és frissek tudnak maradni. Az eddig látottak alapján csak egy olyan fajta klasszis tud rajtuk átjutni, mint amilyen Patrick Mahomes II.
A kispadosok
Mindkét csapatnál pályára került idén a csereirányító, változó sikerrel. Természetesen amennyiben ez a Super Bowlon is megtörténne, kiélezett állásnál, akkor nem várható el, hogy tartósan jól teljesítsen a beugró, de 1-1 drive-ra még lenne velük remény.
A Chiefs egy igazi veteránt, a 37 éves Chad Henne-t foglalkoztatja cserejátékosként, már 2018 óta, szóval Mahomes őt kapta meg Smith távozása után mint tapasztalt tanácsadó. A korábbi második körös QB 2009 és 2013 között három idényben is kezdőnek számított a meccsek nagyobb részében. Azóta az egyre távolodó tapasztalatot hozza csak, de mint az fentebb olvasható, fontos meccsrészleteket hozott le Andy Reidnek, akár a Browns, akár a Jaguars elleni playoff-meccsen az előző években. A fiatalon is menedzsernek számító játékos stílusa semmiben sem hasonlít Mahomeséra, teljesen a környezetén és az ellenfélen múlik, hogy mit lehet elvárni tőle. Az Eagles ellen valószínűleg nem sokat, de Henne már a pályája azon szakaszában van, amikor mindig kétkedéssel figyeljük a játékát, és olykor meglep.
Az Eagles padjáról Gardner Minshew tud belépni, aki épp ellenkezőleg az egyik legizgalmasabb backupnak számít a ligában az előélete alapján. Utolsó meccsére készül, mivel a szerződése lejár, és valószínűleg új helyet keres majd, ahol könnyebben kiszorítható a kezdő irányító. Mivel csak 26 éves, ő még nem nyugodott bele a padozásba. A Henne-hez hasonlóan szintén korábbi Jaguár 6. körös választottként került a ligába 2019-ben, és épp a Chiefs ellen debütált az első fordulóban, Nick Foles kulcscsont-törése miatt. A beugróként remekül helytálló fiatal bennragadt a csapatban, extrém megjelenése miatt komoly támogatottságot szerezve, de ehhez a jó játékra is szükség volt. Kevés hiba mellett, olykor bevállalós, bravúros teljesítmények is jöttek tőle, a csapata pedig 6-8-as mérleget hozott le vele a kezdőben, pedig a keret nem volt sokkal jobb, mint a 2020-as idényben, mikor 1/1 lett a JAX.
Az idényt vele kezdték, és át is mentette a formáját, de egy ujj-sérülés elkezdte hátráltatni, ami a teljesítményén is meglátszódott, kivették a csapatból, elkezdtek kísérletezni, és meg sem álltak a draft tetejéig, ahol Trevor Lawrence várt rájuk. Minshew-t a következő edzőtábor végén Philadelphiába cserélték, ahol a rajongói úgy kalkuláltak, hogy a zsákutca Hurts helyett már év közben át fogja venni a helyét, de a kezdő QB felülmúlta az elvárásokat és csak egy meccsre állt be a bajuszos. A Jetset vele a center mögött tudták lelépni, ami egy kötelező győzelem volt a playoffba vezető úton, de Hurts felépülése után kérdés nélkül visszaállt az eredeti rend.
A jelenlegi idényben is volt éles bevetése az alapszakaszban. A Cowboys elleni csoportrangadón nem vallott szégyent, a 34-40-es végeredmény sokat elárul önmagában, viszont a Saints elleni vereség alkalmával nem haladt vele az offense és kínos bukás lett a vége. Valamelyest perspektívába helyezte, hogy az ellenfél védelmek mennyire másképp állnak az Eagleshöz, ha Hurts az irányító, és fontos, hogy ne adjanak az irányítónak üres lyukakat, amibe belefuthat. Minshew sem egy szobor, de elhanyagolható a veszélyérzet ellene Hurtshöz képest. Mivel ha pályára kerül, őt is körbeveszik tehetséges játékosokkal, akár működtetheti is az offense-t megfelelően, de vele nyilván nem jutottak volna el eddig a mérkőzésig a Sasok.
Mindkét csapatnál van harmadik irányító is, Ian Book (PHI) és Shane Buechele (KC) csak akkor lesz aktív a mérkőzésen, ha a maradék néhány napban az előttük lévők összetörik magukat, és akkor is természetesen a padról nézik majd a Super Bowlt. Ha a 49ers-éhez hasonló katasztrófa történik valamelyik csapattal, és be kell állnia a 3. számúnak is a meccsre, az előszezonban látottak alapján Buechele-től lehet talán többet várni, de reméljük ilyenre nem kerül sor.
Hol az előny?
Kansas Cityben. Ugyan Mahomesnak kicsit fáj a bokája, Hurtsnek pedig a válla, azért a potenciál adott, hogy két kiemelkedő quarterback-munkának leszünk tanúi. Hurts erősségeire kiváló rendszert húztak fel, ahol a gyengéi eltűnnek és ő is sokat dolgozott rajta, hogy a pontosságát a pálya mindhárom szakaszában emelje, így ma már egy valós fegyver, aki adott napokon ligaelit teljesítményre is képes. A Chiefs nem azért jutott ide, mert a védelem elhozta őket, így elvárható, hogy érjen el sikereket ellenük, jöjjenek a pontszerző drive-ok.
Hiába viszont ez a csodálatos év, ez már Patrick Mahomes ligája, ha ő ihletett formában van, akkor senki se fogja megállítani. Ha lelassítják, ha korlátozott a mozgása, ha cserben hagyják a társai, akkor persze legyőzhető, és talán túl is vállalhatja magát, de a múlt eredményei alapján ő ad nagyobb esélyt a győzelemre a két irányító közül.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
Nagyon jó cikk lett, Höri nem csak a videók terén élvezhető! :)
Tetszik nekem is. Nehézzé is tette a döntést hogy kinek szorítsak…
Jó lett, részletes tetszik.
(Hurtsnél az egyik mondatban szerepel a “növekedési fájdalom” kifejezés, de ennek én ott nem látom értelmét. biztos valami autokorrekt, de kitalálni sem tudom mit akartál írni eredetileg)
Jó írás!