Több forrás is arról számolt be, hogy a Steelers megszerezte Allen Robinsont a Ramstől. A trade egyelőre nem hivatalos (egyelőre az ellenérték sincs meg), de állítólag már csak az elkapó fizikai felmérői vannak hátra – ha a Steelers orvosai jóváhagyják, akkor Robinson Pittsburgh-ben folytatja a pályafutását.
UPDATE: A Rams a 251. picket és Robinsont küldi a Steelers 234. választási jogáért, illetve 10,25 millió dollárt kifizet az elkapó 15,25 millió dolláros fizetéséből.
Robinsont tavaly szerezte meg a Rams abban a reményben, hogy egy nagyon jó második opciót kínál majd Matt Staffordnak Cooper Kupp mellett. Az elkapó azonban nagyon gyengén teljesített, mindössze 339 yardot és 3 TD-t szerzett. Ennek a jeleit már egy évvel korábban Chicagóban is lehetett látni – mintha lelassult volna, pedig csak most nyáron lesz 30.
Idén garantált $15,25 milliót keresne, amivel biztosan nem kellene senkinek, így jó eséllyel ennek egy jelentős részét a Rams át fogja vállalni. Az ellenérték egy hátsó harmadik napos pick lehet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások