Connect with us

Hír

A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel

Trevon Diggs az utóbbi két évben a liga egyik legjobb fiatal cornerbackjévé nőtte ki magát, így nem meglepő, hogy a saját draftoljaival legtöbb esetben hosszabbító Dallas Cowboys nem akarja majd elengedni és inkább hamarabb lekötné hosszú távra. Jeremy Fowler információi szerint pedig a kezdetleges beszélgetések már el is indultak a felek közt.

Diggs az Alabama egyetemre járt, majd a 2020-as draft második körében választotta ki a Cowboys. Újoncként még nem emelkedett ki annyira, de a 12 leütött labdája és három interceptionje már akkor is jól nézett ki. Aztán másodévesen az egyik legfelkapottabb corner lett, hiszen 11 interceptiont szerzett, amire 1981 óta nem volt képes senki. Ebben az évben azonban eléggé boom or bust volt a játéka, ugyanis sok hosszú elkapást engedett és a PFF adatai alapján több mint 1000 yardot szereztek az elkapók az őrizetében, így még nem lehetett a legfelső polcra helyezni.

Tavaly aztán szintet lépett, és ugyan az interceptionök száma a várakozásoknak megfelelően visszaesett (3), de a yardok száma is jelentősen kevesebb lett, így már inkább lehet őt a liga legjobb cornerei közt emlegetni.

Az ilyen kaliberű CB-k pedig évi $20 milliónál kezdődnek, tehát a Cowboysnak minimum ebben kell gondolkodnia, ha hosszabbítani akar Diggsszel, aki egyébként idén $4,3 milliót fog mindössze hazavinni. Mivel a fiatal játékos három évet lehúzott már a ligában, így idén lehet vele először hosszabbítani, jövőre viszont jelen állás szerint szabadügynök lesz (persze a franchise taget biztos megkapja, ha nem sikerül megállapodni addig).

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x