Tavaly az NFL már március végén kihirdette, hogy a Detroit Lions lesz az HBO edzőtáborról szóló dokusorozatának, a Hard Knocksnak a főszereplője. Azt viszont továbbra sem tudni, ki lesz idén a sorozat fókuszában és az a furcsa helyzet állt elő, hogy az HBO megkereste a Lionst, nem vállalnák-e be újra a szereplést.
A csapat természetesen elutasította a lehetőséget. A Lions a főedző Dan Campbell stílusa miatt kifejezetten szórakoztató volt tavaly, illetve a fogadási botránnyal kapcsolatban is lehetne érdekes epizódokat forgatni, de a csapatoknak összességében a sorozat egy nagy nyűg. Nem véletlenül jelezte már a négy potenciális idei Hard Knocks jelölt közül három (Bears, Jets, Saints), hogy köszönik, de önszántukból nem élnének a lehetőséggel.
A szereplésre kötelezhető csapatok közül egyedül a Commanders nem mondott még nyilvánosan nemet a sorozatra, bár meglepő lenne, ha a tulajdonosváltás előtt álló gárdánál annyira örülnének az extra szereplésnek. Plusz az NFL tulajdonosi köre sem biztos, hogy örülne a Commandersnek, így is van elég bajuk a leköszönő elnök Dan Snyder kétes ügyei miatt, nem kell az extra publicitás.
Mivel a szabályok értelében mentesül a kiválaszthatóság alól az, ahol idén új főedzőt neveztek ki, vagy az elmúlt 10 évben szerepelt már a Hard Knocksban, vagy az utóbbi két évben rájátszásba jutott, így csak a fentebb említett Jets, Bears, Commanders, Saints négyest lehet kötelezni akaratán kívül a szereplésre. Ezek közül a Jets tűnik a legérdekesebbnek Aaron Rodgers megszerzése miatt, sőt a többi 28 csapathoz képest is kifejezetten ígéretes jelölt lenne, így meglepő, hogy ennyit vacillál ezen az HBO.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások