Már hónapok óta tudni, hogy a Jacksonville Jaguars kezdő bal oldali tackle-jét, Cam Robinsont eltiltja az NFL teljesítménynövelő szerek használata miatt. Most Adam Schefter arról számolt be, hogy a poszt 7. legjobban fizetett játékosát négy meccsre tiltotta el az NFL.
Robinsont 2017-ben draftolta a második kör elején (a 34. pickkel) a Jaguars, és azonnal a kezdőben találta magát. Másodévét sérülés miatt szinte teljesen kihagyta, de azon kívül stabil pontja volt a falnak. Nem egy kimagasló játékos, ezért volt kicsit furcsa előbb a franchise tag, majd egy három éves hosszabbítás a csapat részéről, de mióta többet keres, egyértelműen átlagon felüli játékot is nyújt.
A helyét a korábbi második körös Walker Little veheti át, akiben bíznak a csapatnál, de még elég keveset láttunk belőle. Illetve ott van az idei első körös OT Anton Harrison, aki szintén bevethető a bal oldalon. Robinson ezzel az eltiltással elég sokat bukott pénzügyileg, hiszen alapfizetésben $3,5 milliót nem keres majd meg (négy meccspénz), plusz volt 175 ezer dollárja meccsenkénti bónuszban és további 1,1 millió bónuszról is lemondhat. Ritka az ilyen drága eltiltás.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások