Már korábban is arról szóltak a hírek, hogy Brock Purdy gyógyulása jól halad és bevethető lehet az első héttől, de mindez kvázi most vált hivatalossá. A 49ers GM-e, John Lynch ugyanis az újságíróknak elárulta, hogy Purdynek zöld utat adtak az orvosok és bármilyen korlátozás nélkül részt vehet a csapat edzőtábori gyakorlatain.
A 2022-es draft Mr. Irrelevantja tavaly 10 meccsen lépett pályára, ebből nyolcszor kezdőként. Ez idő alatt 66,5 százalékos pontossággal 1943 yardot, 16 TD-t és négy INT-t passzolt, valamint volt öt extra dobása és hét turnovert érő labdája. A 49ers extrán sikeres volt és egészen az NFC-döntőig menetelt a fiatalt irányítóval, ahol viszont Purdy összeszedett egy csúnya könyöksérülést, ami megpecsételte a csapat sorsát.
Sokáig úgy tűnt, hogy a rehabilitáció miatt az idei szezon elejét is kihagyhatja, így nagyjából a legpozitívabb várakozások jöttek be. Persze kell még Purdynek pár hét, hogy újra 100 százalékos állapotban és formában legyen, de ezzel együtt is joggal bizakodhatnak a csapat szurkolói.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások