A frászt hozta a Dolphins szurkolóira Terron Armstead a tegnapi edzésen, ugyanis kiskocsival kellett levinni a pályáról, miután a lábához kapott. Végül a csapat nagy szerencséjére a left tackle nem sérült meg komolyabban és ha minden jól megy, akkor a Chargers elleni szezonnyitóra visszatérhet majd.
Armstead az egyik legfontosabb tagja a Dolphins támadósorának, nélküle a támadófal teljesítménye és ezáltal az egész offense hatalmasat esik vissza, ezért fontos lenne, hogy minél kevesebb időt hagyjon ki. A probléma persze az, hogy 10 éves karrierje során egyetlen egy szezont sem tudott még végigjátszani.
Az Eaglesnél a pass rusher Haason Reddick hüvelykujját kell megműteni a hétfőn összeszedett sérülése nyomán. Ezzel a felkészülés további részét ki kell hagynia, de jó eséllyel vissza fog majd térni a Patriots elleni szezonnyitóra – az viszont még kérdés, hogy milyen állapotban lesz az ujja és kell-e védőfelszerelést hordania. A tavaly 16 sacket jegyző védő fontos eleme az Eagles védelmének, habár elég mély a csapat a poszton, hogy ne legyen katasztrofális az esetleges kiesése a szezon elején.
A Sasoknál emellett több kisebb-nagyobb sérülés is történt a Browns elleni előszezonmeccsen. A táborban jól teljesítő elkapó Tyrie Clevelandet és az újonc védőfalember Mojo Oromót is nyaksérüléssel hosszú ápolás után kellett levinni a pályáról, de szerencsére minden végtagjukat tudják mozgatni. Rajtuk kívül az első körös újonc Nolan Smith és az elkapó Olamide Zaccheaus is vállsérülést szenvedett (ezek súlyosságáról egyelőre nincs infó), a cornerback Zach McPhearsonnak pedig a bokájával akadt problémája.
A Colts mindeközben elvesztette elkapóját és fontos special team játékosát, Ashton Dulint az egész szezonra, miután elszakadt a térdszalagja a Bearsszel közös edzésen. A 2019-ben draftolatlan játékos tavaly két meccsen kezdő is volt, 207 yard és egy TD került a neve mellé. A kezdő WR sor Michael Pittmanből, Alec Pierce-ből és Isaiah McKenzie-ből áll, de a mélységet többek közt Dulin biztosította mögöttük.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások