Az első fordulót kellőképp túlreagáltuk, de már kezdődik is a második kör, ahol egyesek tovább görgetik majd a hájpot akár pozitív, akár negatív irányba, mások pedig teljesen ellentétesen fognak viselkedni, mint a nyitómeccsen. A Vikings és az Eagles kezdi ezt a játékhetet, akik tavaly ugyanebben a körben, ugyanúgy főműsoridőben mérkőztek meg – reméljük most annál egy kiélezettebb találkozót kapunk. Most kiemelünk 6 matchupot, amire figyelni kell a csütörtök esti rangadó során.
Kirk Cousins vs. Primetime
Kirk Cousinst mindenki úgy ismeri, mint aki összeomlik főműsoridőben. Ez nagyrészt igaz is, hiszen 12-20 a mérlege éjszakai meccseken, miközben minden más találkozón 62-47-2-es mérlege van. Arról persze hosszasan lehetne vitázni, hogy ez pontosan miért van így: az ellenfelek erősebbek, az ő rutinja omlik össze, esetleg ilyenkor ő már aludni szokott – mindenkinek megvannak a teóriái.
Azonban ha jobban megvizsgáljuk a primetime mérlegét, akkor abból az derül ki, hogy csak hétfőn borzalmas: Monday Night Footballokon 2-10 a mutatója. Tavaly ugyanígy a második fordulóban játszott az Eaglesszel hétfő esti rangadót a Vikings, ahol Cousins nagyon gyenge volt és csúnya vereségbe futottak bele. Most viszont csütörtökön rendezik a meccset, ahol közel sem olyan rossz Cousins, mint gondolnánk: 4-5 a mérlege TNF-eken, ráadásul a Vikingsszal 3-1!
Szóval az Eagles szurkolók ne bízzák el túlságosan magukat, hogy megint egy rossz Cousinst fognak látni, hiszen csütörtökönként nincs baj a Vikings QB-jával. Persze fel lehetne hozni, hogy csütörtökönként általában kevésbé színvonalas találkozókat játszanak, de a három vikingsos győzelméből kettő a Steelers és a Patriots ellen jött össze, akik azért nem voltak kutyaütők az utóbbi években.
Justin Jefferson vs. Darius Slay / Josh Jobe
Az Eagles draftolhatta volna Justin Jeffersont 2020-ban, azonban inkább Jalen Reagor mellett döntöttek. Reagor azóta gyakorlatilag kikopott a ligából, Jefferson pedig a liga legjobb elkapójává nőtte ki magát. Mondhatjuk, hogy rossz döntés volt – #scouting. Jefferson egyébként emiatt extra motivációval érkezik az Eagles ellen, főleg azok után, hogy tavaly elveszett Darius Slay mellett, aki több interceptiont húzott le a találkozásaik alkalmával (2), mint ahány elkapást engedett (1).
Ha ők egymás ellen mennek majd, akkor az a hét egyik legminőségibb matchupja is lehet. A kérdés csak az, hogy az Eagles ráállítja-e Slayt és mehet-e Jeffersonnal bárhová a pályán. Egyre ritkább ez már a mai NFL-ben, de most mindenképp logikus lenne Sean Desai védőkoordinátortól. Főleg annak tudatában, hogy James Bradberry agyrázkódás miatt kihagyja a találkozót, így még csak azt sem lehet mondani, hogy bármelyik oldalon áll fel Jefferson, minőségi ellenfele lesz. Slay túloldalán ugyanis a tavalyi draftolatlan Josh Jobe fog kezdeni, akinek ugyan elég jó nyara volt, de nyilván közelében sincs tehetségszintben Jeffersonhoz (vagy Bradberryhez, ha hozzá akarjuk viszonyítani).
TJ Hockenson vs. az Eagles gerince
Az Eagles védelmében már a szezon előtt is úgy gondoltuk, hogy a linebackerek és a safetyk jelenthetik a problémát. És persze ha valahol muszáj problémásnak lenned, akkor ez a két poszt legyen az, de ez még nem jelenti azt, hogy az ellenfelek ne tudnák kihasználni ezt a gyengeséget. Az első fordulóban a Patriots ellen is látszott, hogy a pálya közepén nem sok mindent tudott kezdeni a csapat az ellenfél támadóival.
Még Nakobe Deannel volt a legkisebb probléma, de ő meg megsérült és IR-re került, szóval most Zach Cunningham és Christian Elliss alkotják majd a linebacker sort. Hátul pedig az egyébként korrekt Reed Blankenship esett ki, így itt is nagy gondok lesznek – Justin Evans, Terrell Edmunds és az újonc Sydney Brown trióból fog kettő kezdeni. Cunningham és Evans nagyon gyenge volt coverage-ben az első körben és Ellisstől plusz egyik safetytől sem várhatunk sokat, így bőven van kiaknázható terület a Vikings számára.
Ráadásul embere is van ide a csapatnak a tavaly Minnesotába cserélt TJ Hockenson személyében, aki vélhetően levédekezhetetlen fegyver lesz az Eagles linebackerei számára. Ha Hunter Henry és Mike Gesicki 92 yardig és egy TD-ig jutott, akkor jó esély lehet arra, hogy Hockenson 100 yard fölé menjen – amennyiben fokális pontjává teszik a támadósornak, ami logikus lépés lenne O’Connelléktől.
Eagles belső védőfal vs. Vikings belső támadófal
A Vikings támadófala a széleken abszolút rendben van, Brian O’Neill és Christian Darrisaw minimum egy átlagon felüli, de inkább jó duót alkotnak. Utóbbi mondjuk sérüléssel küzd és vélhetően nem lesz 100 százalékos, plusz elég komoly pass rush egységgel is találkoznak majd, de itt lesznek kisebb gondjai a Vikingeknek.
Belül viszont nagy bajban lehetnek. Persze ez az egész évre igaz, hiszen Ed Ingram jobb guard poszton óriási gyenge pontnak számít, de Ezra Cleveland és Garrett Bradbury sem életbiztosítás. Ráadásul Bradbury vélhetően nem is tudja vállalni a játékot, így Austin Schlottman helyettesítheti centerben.
Na és akkor ez a minimum két nagyon gyenge ponttal felálló belső támadófal találkozik az Eagles belső védőfalával, ami dominált a Patriots ellen. Oké, Fletcher Cox összeszedett egy kis sérülést, de még ha nem is játszik, akkor sem kell aggódnia a Sasoknak. Az első körös újonc Jalen Carter egészen elképesztő volt az első meccsén, 8 nyomást generált egymaga, miközben az egész ligában nem volt DT, aki 6-nál többet regisztrált volna. Meglátjuk, hogy lesz-e karrierjében pályán kívüli ügye, de csak a pályán látottakat nézve kezdhetik bánni az Eagles előtt draftoló csapatok, hogy nem őt választották. Mellette a tavalyi első körös Jordan Davis is elég nagyot ment a Patriots ellen, futás ellen kiváló volt és pass rushban is meg-megvillant. És akkor a cseresorból Milton Williamst is emeljük még ki a teljesség kedvéért, aki elég sok csapatnál kezdő is lehetne, nagyon hatékonyan dolgozik.
The only 3 guys over 270lbs on this list are all @Eagles and two of them weigh 315+. 😳
That’s insane. pic.twitter.com/W3r8AncnZI
— Ross Tucker (@RossTuckerNFL) September 11, 2023
Brian Flores blitzei vs. az Eagles sémája
Térjünk át a labda túloldalára, ami talán eggyel kevésbé számít érdekesnek (legalábbis az én szememben). A Sasok támadósora eléggé döcögött a Patriots ellen, amit részben persze fel lehet írni az eső, részben pedig a Patriots elit védelmének a számlájára, de ezzel együtt is elmondható, hogy ez elég nyögvenyelős volt. Most tehetségszinten egy jóval gyengébb ellenfél jön szembe, azonban Brian Flores rendszere képes lehet gondokat okozni Hurtséknek.
Elsősorban azért, mert az Eagles már tavaly is eléggé megszenvedett a blitzek ellen, és ez nem javult semmit a Patriots elleni találkozóra sem. Leginkább rendszerszinten keresném a probléma forrását, úgy gondolom nem igazán vannak válaszaik a blitzek megverésére. Főleg screeneket alkalmaznak, de az meg nagyon hamar kiismerhetővé válik, más megoldást pedig még nem igazán láttunk, szóval itt bajban lehet a támadósor.
Flores a blitzek mellett sok szimulált nyomást is használ, ráadásul elég kreatívan, így az Eagles kiváló támadófala is szép kis teszt elé lesz állítva kommunikáció terén. Persze ha valamelyik OL-ben bízik az ember, akkor az ez, de azért múlt héten a Patriots ellen voltak megingásaik. Tegyük hozzá, hogy a Vikings védőfala azért annyira nem domináns, mint a Patriotsé, egy az egyben leginkább Danielle Huntertől lehet tartani, de a kreatív blitzekkel, szimulált nyomásokkal okozhat azért gondot a Vikings.
AJ Brown és DeVonta Smith vs. a Vikings cornerei
Az Eaglesnek van az egyik legjobb elkapó-duója az egész NFL-ben. Ők állnak fel a Vikings cornerei ellen, akik ellenben nem valami jók. Byron Murphy még csak-csak, de ő az én szememben inkább egy jó slot corner és egy maximum közepes szélső CB, viszont az első fordulóból kiindulva egyelőre a szélen játszatják (amíg az újonc Mekhi Blackmon fel nem veszi a fonalat). Mellette pedig a tavalyi negyedik körös Akayleb Evans kezd, akinek nincs még 250 profi snap a lábában, és azokon sem alkotott maradandót. Nekik kellene felvenniük a versenyt a Brown-Smith duóval, ami nem lesz egyszerű feladat.
Emellett az Eagles vélhetően megpróbálja sokkal inkább játékba hozni a tight end Dallas Goedertet, ha már az első meccsen nem volt elkapása. Az ő semlegesítése még érdekes feladat lehet, hogy az egyik linebackerrel (a veterán Jordan Hicks, illetve a draftolatlan újonc Ivan Pace kezd), vagy valamelyik safetyvel (Harrison Smith, Camryn Bynum, Josh Metellus, utóbbi nickelt játszott múlt héten) próbálják megoldani – nyilván többükkel is kerül majd szembe Goedert és egyikük sem hiszem, hogy előnyben lenne.
Tippek
Mindenki az Eaglesre tett a szerkesztőségből. Én személy szerint szoros meccset várok és spread szempontból Vikings+7-re tennék.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben