Írtunk már arról a múlt héten, hogy az Eagles elég rosszul áll safetykkel, és ezt vélhetően Howie Roseman general manager orvosolni fogja. Nos, ez meg is történt, ugyanis a Sasok most cseréltek Kevin Byardért, akiért a 2024-es ötödik- és hatodik körös picket, illetve a safety Terrell Edmundsot küldik a Titansnek – írja Dianna Russini.
Az Eagles tehát szerzett egy korábbi All-Pro, még mindig magas szintet képviselő, habár kicsit idősödő safetyt, akire nagy szükségük is volt a hátsó alakzatban, ami a védelmük (és egyben az egész csapat) leggyengébb pontja volt. Byard stabilitást fog adni az egységnek a fiatal Reed Blankenship párjaként, ráadásul a rendszerbe is illik.
A Titans részéről is érthető a lépés, hiszen valamilyen szinten újjáépítenek, ebbe pedig kevésbé fér bele egy 30 éves játékos, még ha nem is kaptak túl sokat érte. Az Eaglesnek Byard mindössze $2,44 millióba kerül idén, Edmunds pedig $1,05 milliós fizetéssel rendelkezik a továbbiakra.
Byard egyébként philadelphiai születésű és egyik kedvenc játékosa az Eagles legenda Brian Dawkins.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások