A 16. forduló után a Miami Dolphinsnak minden esélye megvolt arra, hogy első kiemeltként jusson a rájátszásba. Aztán a csapat 19-56-ra kikapott a Ravenstől, majd a Bills elleni vereség után még a csoportgyőzelem is elúszott. Mindezt pedig sikerült megfejelni egy sima kansasi zakóval a Wild Card körben, így sokakban felmerült, hogy talán nem Tua Tagovailoa a megoldás.
“Folyamatosan kapcsolatban álltunk Tua ügynökével és jó megbeszéléseink voltak. Soha nem beszéltünk a pénzről, de a kapcsolatunk nagyon jó vele és a célunk az, hogy még hosszú ideig együtt dolgozzunk”
– mondta a csapat GM-e, Chris Grier. (Via Roto)
Tua ötödik éves opcióját lehívta a Dolphins, így 2024-bre 23 millió dollárnyi garantáltfizetése van, ami miatt eléggé meg van kötve a menedzsment keze. Nem is mondhatott volna mást Grier, de az egyértelmű az elmúlt három meccs alapján, hogy a korábbi első körös plafonja nincs olyan magasan, hogy bajnoki címért lehessen vele küzdeni. Ha nem is idén, de jó esély van arra, hogy jövőre elválnak a felek útjai.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások