Connect with us

Hír

A Steelers a kezdő centerét, a 49ers egy cornerbackjét vágta ki

Megkezdődtek a tisztogatások a ligában, a csapatok elkezdték kivágni a már nem kellő játékosokat. A Steelers menesztette a kezdő centerét, a 49ers pedig olyan cornerbacket vágott ki, aki a szezon felében kezdőnek számított.

A Steelers tehát kivágta a kezdő center Mason Cole-t, aki az utóbbi két évet töltötte Pittsburghben és játszotta végig az évet. Őt a Cardinals választotta ki a 2018-as draft harmadik körében, majd elcserélték Minnesotába, onnan került át a Kohászokhoz. A Steelers vele próbálta pótolni a visszavonuló Maurkice Pouncey-t, azonban Cole a liga egyik legrosszabb passzblokkoló centere volt. Ilyen szempontból nem meglepő a kivágás, és spóroltak is $4,75 milliót, de olyan szempontból talán igen, hogy megoldás egyelőre nincs a helyére, és ez fontos lenne. Lehet a piacon néznek szét (Connor Williams, Tyler Biadasz lehet opció), lehet a drafton próbálkoznak majd (az első körben Jackson Powers-Johnson, a másodikban Zach Frazier lehet a célpont), de így mindenképp égető hiányposzt lett a center.


A 49ers pedig a corner Isaiah Olivert vágta ki, ezzel $2,4 milliót spóroltak. A korábbi második körös, mára már 27 éves játékos a szezon első felében kezdőnek számított, azonban gyengén teljesített, így a kispadra szorult, a rájátszásban konkrétan egyetlen snapet sem kapott a védelemben. Egyáltalán nem volt meglepő a lépés, az FA-kitekintőnkben is egyértelműnek gondoltuk:

Mi kell még a Lombardihoz? – 49ers FA-kitekintő

 

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x