Rövidhíreink következnek a piac nem hivatalos nyitásának reggelén.
A Panthers kivágta kezdő centerét, Bradley Bozemant. Sapka szempontból ezzel csak pár százezret spórolnak, hiszen a $4 milliós alapfizetése garantált volt idén, de legalább az $1,5 milliós roster bónuszt megússzák. Bozeman a Ravensben korrekt centernek tűnt, de a Panthersben nagyon gyengén teljesített és lassan mozgott a rendszerhez. A Carolina első számú prioritása az offense megerősítése kell, hogy legyen, így várható legalább két falember szerződtetése, illetve az elkapóknál is próbálkoznak majd sok mindenkinél.
A Jets megerősítette kicsit a secondaryjét, ugyanis újraigazolták a safety Chuck Clarkot és szerződtették a 49erstől kivágott corner Isaiah Olivert. Utóbbi a csere slot corner posztot töltheti be, előbbi az érdekesebb, ugyanis Clarkot tavaly csere útján szerezték meg a Ravenstől (egy hetedik körös pickért), viszont az edzőtáborban megsérült és egy snapen sem lépett pályára. Most újra megkapja a lehetőséget, és jelenleg kezdőnek számít (de várható még igazolás a posztra).
A Texans egy évre leigazolta a Jaguarstól menesztett nose tackle Foley Fatukasit. A 30 éves játékos újoncként játszott a jelenlegi védőkoordinátor Marr Burke kezei alatt a Jetsnél, így ismerős archoz kerül. Nagy hiányposzt a DT Houstonban, bár Fatukasi egyedül nem fogja ezt megoldani, még mindenképp kelleni fog egy pass rushban is erős játékos a posztra, de mélyítésnek jó lesz ő is.
A Dolphinsnál három kezdő támadófalember szerződése is lejár, azonban most nem őket, hanem a csere Robert Jonest igazolták vissza egy évre (korlátozott jogú szabadügynök lett volna, de nem tendert adtak neki, hanem egy olcsóbb szerződéssel tartották meg). Tavaly be kellett ugrania több meccsen is, szóval szerzett egy kis tapasztalatot, cserének jó lesz, de mindenképp prioritásnak kell lennie a csapatnál a támadófal megerősítésének, csak ugye elég rosszul állnak pénzügyileg, jelenleg még 23 millióval lépik túl a plafont.
Mindeközben a Seahawks kivágta legjobb special teamerét. Nick Bellore-t, aki Pro Bowler is lett tavaly ilyen minősítésben. A lépéssel $2,85 milliót spóroltak.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások