A Seahawks nemrég cserélt Sam Howellért, a menedzsment pedig minimum kétértelműen fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mennyire is biztos Geno Smith helye a kezdőben, lesz a verseny a két irányító között. Most viszont a főedző Mike Macdonald egyértelművé tette a dolgot.
“Nagyon magabiztosak vagyunk Genóval kapcsolatban. Nincs verseny, Sam Howell pontosan tudja, hogy cserének érkezett”
– mondta a HC (via NBCSorts).
Smith szerződése még két évig érvényes, jövőre 25 millió dollárt felszabadítva lehetne elküldeni. Nem mintha erre rászolgált volna, az elmúlt két idényben top 10 közeli szinten teljesített Seattle-ben –s tavaly 15 meccsen 3624 yard mellett 20 TD-t és kilenc INT-t passzolt, a hat százalékos extra dobás aránya pedig a harmadik legjobb volt Matthew Stafford és Josh Allen után.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások