A Patriots közleménye szerint a kiváló fiatal belső védőfalembernek, Christian Barmore-nak vérrögjei vannak, emiatt a hétvége folyamán kórházban ápolták. Jelenleg az egészségére koncentrálnak, így nem is tudják megmondani, hogy mikor fog visszatérni a pályára, de Barmore azt írta a közösségi médiás felületein, hogy “hamarosan” visszatér.
A Patriotsnak sajnos van már tapasztalat vérrögökkel, hiszen 2019-ben a center David Andrewsnak a tüdejében találtak ilyeneket, és az egész szezont ki kellett hagynia. Azt nem kötötték az orrunkra, hogy Barmore-nak hol is vannak a vérrögjei pontosan, így nehéz jósolni, mikor térhet vissza az edzésekre és a meccsekre.
A mára 25 éves játékost 2021-ben a második körben választotta ki a Patriots, négy év alatt pedig a legjobbak közé emelkedett a posztján. Idén kapott is egy négy évre szóló 92 millió dolláros szerződést, amivel jelenleg a 13. legjobban fizetett játékos a posztján.
Davon Godchaux a kezdő mellette, azonban a mélység nem valami jó New Englandben, Armon Watts és Daniel Ekuale ugorhat be Barmore helyére.
Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet