Szerethetjük őket, mert jól megküldenek egy felfújt bőrdarabot, de az egyik legértéktelenebb poszt a fantasy rosteren a Kicker, ennek ellenére sokat látni a 6-8. körben kihúzva. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy miért ne tegyél ilyet, ha nyerni akarsz.
Teljesen érthető, ha valaki kötődik játékosokhoz – másképp nem is működne a fantasy. Teljesen érthető, hogy valaki nagyon szeretne megszerezni egy játékost. De az érthetetlen, hogy ezért feláldoz egy olyan kört a drafton, ahol a kezdőjét kéne építgetnie. A fantasy két leghálátlanabb posztja a Kicker és a DST. Minimális különbség található a játékosok és a csapatok között, néhány évente van olyan kiugró jelenség, aki valóban befolyásolni tud mérkőzéseket.
Az elmúlt hét év során az első és tizennegyedik rúgó közti különbség meccsenként kevesebb, mint 2,3 pont volt sztenderd pontozással. Ennél több csapattal kevés liga játszik, és értelemszerűen a legjobb-legrosszabb különbség is szélsőségesen magas példa. Nagy átlagban valójában teljesen mindegy ennek fényében, hogy kit játszatsz. Már csak azért is, mert a 9 fantasy-poszt közül a rúgóké a 7. legrosszabbul megjósolható. A leghatékonyabb modellek is csupán a felmerülő szórás 38%-át magyarázzák meg, tehát a laborban méricskélős fehér köpenyes professzor sem tud stabil előrejelzést adni neked az esetek 62%-ban.
Egy korábbi sztenderd, tízcsapatos ligámban végignéztem az összes meccset az elmúlt évekből, és a szoros győzelmeknél a győztesek rúgóját az adott hét tizedik rúgójára kicseréltem. 260 meccsből egészen pontosan 5, azaz öt darabnak változott a végeredménye, ezek a meccsek pedig amúgy is tizedpontokon múltak, így gyakorlatilag egy-két yard elkapása döntött.
Ugyanezen ligában a 2015-ös szezon meccseinél az alapszakasz összes meccsének (65) győztesétől töröltem a rúgó pontszámát. Az eredmény: a győztesek így is megnyerték meccseik 60 százalékát. 14 hetes alapszakaszunkban ez 8-9 győzelmet jelentett volna rúgó nélkül nekik, amivel PO-résztvevők – pedig még nem is korrigáltam ezeket az adatokat annak lehetőségével, hogy a rúgó helyett is ígéretes OFF-játékost húznak.
Felmerül a kérdés: mit veszítek vele?
Nem tudni pontosan, de valószínűleg sokat. A Fantasypros aggregált ECR-je alapján az első rúgót (Gostkowski) a 95. pickkel érdemes kihozni. Ha nincs védőjátékos a ligában. Eddigre kijött 40 WR, 11 TE, 30 RB, 10 QB. Ha van védőjátékos, akkor azonnal visszacsúszik még Gostkowski is a 214. helyre, ami a FK!-ligákban a 15. kört jelenti. A 95. és a 214. hely a legjobb esetben is a kezdőroster feltöltésének a legvégén található.
A kickerek megbízhatatlanok, mivel nagyrészt a csapatuktól függnek. Ha a csapatuk támadósora rossz, akkor nem fognak mezőnygóltávolságba kerülni. Ha nagyon jó, akkor már csak extra pontra fog kelleni az a láb. Ugyan egyértelmű összefüggés látható az OFF-yardok és a rúgók teljesítménye, illetve a DEF-engedett yardok meccsenkénti átlaga és a rúgók teljesítménye között, még ez sem elegendő stabil előrejelzéshez.
Hé, de Gostkowski elit!
A francokat. Gostkowski, Hauschka, és páran mások valóban jók. De a 2015-ös szezon folyamán Gostkowski a 16 meccsén 10 alkalommal tudott bekerülni a TOP10-be, és csupán 4 alkalommal a TOP3-ba. A szezon 17 hetes alapszakaszában 27 (huszonhét!) különböző rúgó tudott a TOP3-ba bejutni. A 17 hétből csupán három olyan volt, ahol a TOP3-ban nem volt új név.
Gostkowski hozhat sok pontot, de azzal a pickkel, amit elköltöttél rá, behúzhattál volna egy embert egy üres kezdőhelyedre, vagy szerezhettél volna egy rizikós, de magas plafonnal rendelkező játékost (Dorial Green-Beckham, Tajae Sharpe, folytassam?), akivel szétrobbantod a matchupjaidat, ha bejön. Ha nem jön be? Ugyanott vagy, mint ha a legkaotikusabb posztról választottál volna.
Mit lehet akkor csinálni?
Két dolog terjedt el fantasy-elemző körökben. Az egyik nyilvánvalóan az utolsó körös draft, vagy pedig nem draftolunk rúgót, hanem az első hétre a szabadpiacról felveszünk egyet. Ennek jó példája a 2005-ös Neil Rackers, aki a szezont vezette rúgások terén (15 meccsből), és a legtöbb ligában nem is draftolták.
A másik megoldás a streamelés. Hetente új rúgót veszünk fel a szabadpiacról, annak fényében, hogy épp kinek várható jó matchupja a valóságban. Milyen a támadósora, mennyit enged az ellenfél, szabadtéri vagy fedett-e a meccs stb.
Legfrissebb cikkeink
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 15. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 15 forduló után
- Mégis lesz bosszúmeccs, Desmond Ridder kezd ma a Raidersben
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Cseh Tibor on A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- Ragi on Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- Kopi3.14 on Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- Csakeztne on A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- Csaresz on Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- Csakeztne on A Lions határozatlan időre elveszítette a kezdő futóját
- Csakeztne on Jerod Mayo marad a Patriots főedzője 2025-re is
Képek odabasznak :D
Nálunk védőjátékost nem kell draftolni, csak simán DEF-et, de ott szoktam ezt a tervet használni, hogy minden héten megpróbálom a leggyengébb offense-ek ellenit megszerezni.
Es ahogy ezt olvasom, a mai drafton lett egy ilyen kemeny ligaelit ellenfelem: Seahawks D (8.kor), Gostkowski, es backup kickernek Crosby. Meg egy par masik backup kickert is lattam, de valahogy a legutolso kor legutolso valasztasaval lett enyem Tucker (Steal!).
kiváló írás, minden szavával egyetértek.
Az eddigi legjobb fantasy írás, amit olvastam, remek képekkel! :D
Well done, várjuk a következő szösszenetet! :P