Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Brandon Aiyuk-sagának csere lesz a vége, a sztárelkapó nem marad a 49ersnél. Az NFL Media insiderei úgy fogalmaztak, hogy jelenleg valószínűbb, hogy elcserélik, mint hogy sikerül megállapodni egy hosszabbításról. Az NBC Sports Bay Area pedig már arról számolt be, hogy két csapattal megegyezett a 49ers a trade kompenzációról.
Ez a két csapat a Browns és a Patriots, velük már nagy vonalakban megállapodtak egy trade-ről. Állítólag a 49ers (a Browns és a Pats mellett) engedélyezte Aiyuknak, hogy a Steelersszel és a Commandersszel is tárgyaljon egy szerződésről, tehát ők is közel lehettek, de (egyelőre?) nem sikerült megállapodni velük egy cseréről. Olyan hírek is voltak, hogy ők kiszálltak a versenyből, mert nem akarták megadni a 49ers által kért árat, de egyes információk szerint azért még ne zárjuk ki őket véglegesen.
Érdekes dolog, hogy a 49ers állítólag egy veterán elkapót is visszakapna draft pickek mellett Aiyukért, a Browns Amari Coopert, a Patriots pedig Kendrick Bourne-t küldené San Franciscóba a trade keretein belül.
A labda tehát most Aiyuknál pattog, hogy melyik csapathoz akar aláírni, kivel tud kialkudni egy neki is megfelelő szerződést.
Legfrissebb cikkeink
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Playoff Ranking #2
- vicgeordie on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Hurrá Torpedó on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- katonadani on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Loosername on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- merlin on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- TheGUARDiAN on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani