Meglepő csoporton belüli csere jött létre a Commanders és az Eagles között, ahol a két évvel ezelőtti első körös elkapó Jahan Dotson és egy ötödik körös pick került Philadelphiába egy harmadik- és két hetedik körös cetliért cserébe – számolt be Adam Schefter.
Dotsonnak egész jó újonc szezonja volt 523 yarddal és hét touchdownnal 12 meccs alatt, azonban tavaly 17 meccsen (és jóval több csapaton belüli passzkísérlettel) hozott hasonló számokat és egyértelműen visszaesett a játéka. Lehet azért, mert a slot helyett főleg a szélen játszatták, de akkor is. Idén sokan ismét jó szezont vártak tőle, azonban az új stáb kezei alatt nem teljesített jól az edzőtáborban és az előszezonban, egyre inkább úgy tűnt, hogy akár a kezdőből is kiszorulhat Dyami Brown és az újonc Luke McCaffrey javára. Végül sikerült elcserélniük.
Az Eaglesnél mindeközben óriási kérdőjel volt a WR3 poszt AJ Brown és DeVonta Smith mögött, várható volt, hogy valakit szereznek majd ide. Dotson tehetsége nyilvánvaló korábbi első körösként, meglátjuk itt sikerül-e többet kihozni belőle. Vélhetően sok targetet nem kap, ha mindenki egészséges, hiszen a 6. legfontosabb skill pozíciós játékos lesz a Brown-Smith páros, a tight end Dallas Goedert, a futó Saquon Barkley és az irányító Jalen Hurts futásai mögött.
Legfrissebb cikkeink
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
Legutóbbi hozzászólások
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2