Connect with us

Hír

Szép gesztus a Patriotstól, nem hagyja magára Christian Barmore-t

Christian Barmore jelenleg NFI-, azaz Nem Futball Sérülés listán van, miután vérrögöket találtak a szervezetében. Nem tudni, mikor térhet vissza, viszont mivel nem a sporthoz kapcsolódó betegségben szenved, így a csapatnak nem lenne kötelező kifizetnie a bérét. A Patriots viszont úgy döntött, hogy bármi is lesz a védőfalember idei szezonjával, mindenképpen megkapja az 1,8 millió dolláros alapfizetését.

A mára 25 éves játékost 2021-ben a második körben választotta ki a Patriots, négy év alatt pedig a legjobbak közé emelkedett a posztján. Idén kapott is egy négy évre szóló 92 millió dolláros szerződést, amivel jelenleg a 13. legjobban fizetett játékos a posztján. A jövője tehát biztosított, de most sem kell aggódnia, a csapat teljes mellszélességgel támogatja.

Persze úgy is lehet látni a helyzetet, hogy ennek kiemelése csak egy jól becsomagolt marketingfogás a New England-iektől, hiszen nyilván kifizetik Barmore-nak ezt az amúgy NFL-szinten elenyésző összeget, és inkább az lenne felháborító, ha nem így tennének.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x