A Broncos is bejelentette, kik lesznek a csapat kapitányai a 2024-es szezonban. Kisebb meglepetésre a listán ott szerepel az idei 1/12-es irányító Bo Nix neve is, ezzel pedig ő lett az első újonc 1967 óta, aki kapitány lett a Broncosban.
Bő ötven évvel ezelőtt egy bizonyos Floyd Little érdemelte ki ezt a megtiszteltetést. A futó a Broncos 1/6-osa volt, végül egész karrierjét a Broncosban töltötte, egyszeres All-Pro és ötszörös Pro Bowler lett, illetve a visszavonulása után beválasztották a Hall of Fame-be. Hasonló karrierrel alighanem Bo Nix is elégedett lenne.
A csapat többi kapitánya egyébként az elkapó Courtland Sutton, a guard Quinn Meinerz, a cornerback Pat Surtain II, a linebacker Alex Singleton és a rúgó Wil Lutz lett. Sutton már sorozatban negyedik éve csapatkapitány, a többiek pedig most először érdemelték ezt ki a Broncos játékosaként.
Abból a szempontból talán nem meglepetés Nix kapitánysága, hogy nagyon ritka, hogy a kezdő irányító nem lesz csapatkapitány, illetve vélhetően ezzel is igyekeznek növelni az önbizalmát a fiatal QB-nak.
Legfrissebb cikkeink
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Playoff Ranking #2
- vicgeordie on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Hurrá Torpedó on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- katonadani on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Loosername on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- merlin on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- TheGUARDiAN on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani