Haason Reddick továbbra sem adja be a derekát. A pass rusher már nagyjából 8 millió dollárt bukott a büntetések és a nem realizált fizetése összegeként (mostantól minden egyes meccs kihagyása 800 ezer dollárjába kerül), azonban továbbra sem tervez megjelenni a Jetsnél új szerződés nélkül. Adam Schefter információi szerint pedig egyáltalán nincsenek közel az álláspontok a felek közt, jelenleg elég távolinak tűnik egy megállapodás.
Ha Reddick kiülni az egész szezont, akkor közel 22 millió dollárt bukna, ami egyáltalán nem tűnik ideálisnak, de láthatóan hajlandó elhúzni ezt a holdoutot. A Jetsnek mindeközben jól jönne a pass rusher, hiszen az első fordulóban kissé szenvedett az egység a 49ers ellen, a Titans ellen pedig megsérült az egység legjobbja, Jermaine Johnson, aki vélhetően kihagyja az egész évet. Szóval lehet a csapat érdekében állna beadni a derekát, hiszen ha nem lesz domináns passzsiettetésük, akkor a Super Bowl azért távoli álomnak tűnik jelen állás szerint.
Mint ismert, a Jets tavasszal cserélt Reddickért, egy harmadik kört adtak érte (ami második körössé alakulhat, ha 67,5%-ot játszik és legalább 10 sacket szerez, bár ezek a holdouttal messzinek tűnnek). A pass rusher azonban új szerződés hiányában nem jelent meg a csapatnál (előre jelezte, hogy ez lesz), és még egyetlen egyszer sem edzett együtt csapattársaival.
Legfrissebb cikkeink
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
Legutóbbi hozzászólások
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2
- Fetyke on Playoff Ranking #2