Az első két forduló a passzjáték visszaszorulásáról, ezzel együtt a védelmekről és a futójátékokról szólt. Voltak elég jó egyéni teljesítmények is, például két futó is képes volt arra, hogy mindkét meccsén 100+ yardot és egy touchdownt szerezzen. Azonban nem olyan nagy nevekről van szó, mint mondjuk Derrick Henry, Jonathan Taylor vagy Saquon Barkley, hanem JK Dobbins és Jordan Mason tudta felmutatni ezt. Ha ezen a héten is meg tudják ismételni ezt a teljesítményt, akkor igazán elit társasághoz csatlakozhatnak – mutat rá a PFT.
Eddig mindössze hat játékos volt képes a szezon első három meccsének mindegyikén 100+ futott yardot és legalább egy TD-t szerezni: Jim Brown egészen hatig menetelt 1958-ban, OJ Simpson ötig 1975-ben, DeMarco Murray (2014) és Emmitt Smith (1995) négyig, illetve Dalvin Cook (2019) és Curtis Martin (2004) háromig.
Dobbins 266 futott yarddal vezeti a ligát, ám most a Steelers ellen azért kemény fába vágja a fejszéjét – habár karrierje során három meccsen 320 yardot szerzett a pittsburghiek ellen. Mason 247 yarddal második az idei listán, neki jóval könnyebb dolga lesz a gyenge Rams védelem ellen most vasárnap. A fogadóirodák 93,5 yardra lőtték be az over/under határát, ami elképesztően magas szám (Dobbinsnak mindössze 50,5 yardra).
Érdekesség, hogy ketten együtt $2,595 milliót keresnek csupán, és így vezetik a futott yard listát két hét után.
Legfrissebb cikkeink
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet