Rövidhíreink következnek.
– Megsérült a Browns elit guardja, Wyatt Teller, akinek a térde miatt több hetet ki kell hagynia. A szakértők szerint körülbelül négy meccs pihenő vár rá, így könnyen lehet, hogy IR-re fog kerülni. A Browns támadófalának eddig a szélein voltak sérülések, most a közepén is elkezdődtek a gondok. Teller helyén vélhetően a harmadik körös újonc Zak Zinter játszhat majd.
– A Browns épp a Raiders ellen játszik majd a héten, ahol meg a kezdő safety Marcus Epps sérült meg, neki ráadásul ki kell hagynia a szezon hátralévő részét ACL-szakadás miatt. Mögötte nem áll valami jól a csapat, a korábbi draftolatlan Isaiah Pola-Mao állt be Epps helyére.
– A Panthersnél végre beindult a passzjáték, erre megsérült Adam Thielen, akinek a combhajlítója miatt pár hetet ki kell majd hagynia.
– A Ravens szokásához híven igazolt egy veterán “zsoldos” pass rushert. Yannick Ngakoue érkezik a csapathoz, aki játszott már korábban Baltimore-ban még 2020-ban. Kyle Van Noy, Odafe Oweh, David Ojabo és Adisa Isaac mellé csatlakozik a pass rush rotációban.
Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- Túl durva volt, így eltiltották Derwin Jamest
- Még Gardner Minshew marad a Raiders kezdő irányítója
- A Chargers mindkét kezdő OT-je kidőlt
- Még egy top játékosát vesztette el a 49ers, McCaffrey pedig német szakértőhöz fordul
- Két kezdőjét is elveszítette a Lions
- Őrült statisztikák a történelmi Bengals-Commanders meccsről
- A Bills felmosta a padlót a Jaguarsszal, a Commanders megverte a Bengalst!
- Adam Thielen és Wyatt Teller is megsérült, neves pass rushert igazolt a Ravens
- Andy Dalton marad a Panthers kezdője
- Triple Coverage #558 – A 3. forduló összefoglalója
- Justin Herbert megúszta a legrosszabbat, de így is kérdéses a játéka
- Második olvasás #3 – Az NFL-ben tényleg bármi megtörténhet
- Malik Nabers elképesztő
- Az NFC-csapatok még mindig nem találják Lamar Jackson ellenszerét (egy kivétellel)
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- Csakeztne on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- Pedro44 on A Bills felmosta a padlót a Jaguarsszal, a Commanders megverte a Bengalst!
- Csakeztne on Andy Dalton marad a Panthers kezdője
- ThySoul on A Bills felmosta a padlót a Jaguarsszal, a Commanders megverte a Bengalst!
- Pedro44 on A Bills felmosta a padlót a Jaguarsszal, a Commanders megverte a Bengalst!
- katonadani on Második olvasás #3 – Az NFL-ben tényleg bármi megtörténhet
- atis123juve on Justin Herbert megúszta a legrosszabbat, de így is kérdéses a játéka