Connect with us

Fantasy

Fantasy Recap 2016 – #2

Túl vagyunk a második fordulón is, és bár két meccsből nem lehet nagy igazságot mondani, pár dologról már reális képet kaptunk. Nézzük meg, kik azok, akik elpusztították sokunk győzelmi reményét, vagy épp meghozták azt.

 

fantasyrecapszeles

 

BOOM

Matt Ryan

Projection: 13,60
Pontok: 27,84

 

Matty Ice tavaly elég harmatos számokat hozott a Julio Jones – Devonta Freeman kettős ellenére, nem is adtak neki sok projection pontot. A Raiders ellen azonban kicsapta a lompost az asztalra, és nem győzik saját magukat dicsérni azok, akik valamelyik hátsó körös pickkel kikapták a csapatukba. Ryan egyébként jelenleg vezeti a fantasy pontversenyt összetettben.

 

Ryan Tannehill

Projection: 12,26
Pontok: 25,06

 

Nem volt egyszerű a Pats elleni kezdés, a végére azonban belendült. Én személy szerint nem értem miért nézik le ennyien, adva van egy nagyon pofás elkapógárda, akik közül bátran hajigálhatja a labdákat bárkinek. A futójáték már nem olyan kecsegtető, főleg Foster sérülésével, de ez nem indokolja a 12 jósolt pontot. Ha nem is tartósan 25 pontot fog hozni, de az ADP értékéhez képest bőven jó lesz.

 

Matt Forté

Projection: 9,10
Pontok: 28,90

 

Szerkesztőségen belül volt, aki nem értette, miért raktuk ilyen magasra a Top 50-es rangsorunkba, hát most minden kritikus hangra válaszolt. Egyelőre a 2. legtöbb pontot hozó RB, és elnézve a Jets támadósorát, ez sokáig így is maradhat, persze ha egy sérülés nem tesz keresztbe neki.

 

Isiah Crowell

Projection: 6,10
Pontok: 20,80

 

Kicsit csalóka ez a 20 pont, hiszen volt benne egy 85 yardos futott TD, ami kapásból 14,5 pontot ért számára, de érdemes felvésni a nevét. Sokan, köztük én is inkább Duke Johnsontól várta a nagyobb játékokat és a több pontszámot, ennek ellenére Crowell az, aki ezeket hozza nekünk. Összetettben az 5. legjobb futó, ami az ADP értékét nézve igencsak bomba igazolás.

 

 

Stefon Diggs

Projection: 10,40
Pontok: 24,20

 

Diggs jelen állás szerint az egyetlen használható fegyver a Vikings támadósorából Teddy Bridgewater és Adrian Peterson sérülése miatt, őt viszont láthatóan nem zavarja ez a tény. Bradforddal nagyon jól megértették egymást a pályán, szétszedve a Packers légvédelmét. Ő sem a magas draftértékével vonta fel magára a figyelmet a szezon előtt, a tulajainak jár a keksz.

 

Corey Coleman

Projection: 4,70
Pontok: 22,40

 

Végre beérett az, amiről egész nyáron olvastunk, azaz Coleman elpusztít mindenkit. Nagy playmaker hírében állt az egyetemen, amit most a profik között is igazolt, pedig Josh McCown dobálta neki a zsugákat. Vele azonban érdemes lehet óvatos lenni, kíváncsi leszek Josh Gordon visszatérte mennyire befolyásolja majd az ő targetjeit.

 

Vance McDonald

Projection: 2,70
Pontok: 14,00

 

Írhattam volna Jacob Tammee-t is, de a Raiders már tavaly sem a tight endek levédekezéséről volt híres, így maradt a San Francisco TE-je. Már tavaly is viszonylag jól működött közte és Gabbert között a kémia, ez úgy tűnik idén is folytatódik.

 

BUST

Adrian Peterson

 

Projection: 9,20
Pontok: 2,60

 

peterson-serules

 

Peterson a múlt heti 3,10 pontja után most 2,60-nal szúrta ki a tulajai szemét, és ha ez még nem lenne elég, meg is sérült, ráadásul elég rossz hírek jönnek az állapotáról.

 

Sammy Watkins

Projection: 13,30
Pontok: 3,00

 

Watkins egyelőre óriási csalódás idén. Számítani lehetett erre a sok sérülése miatt, a kinti fantasy szakértők mégis sokszor az egekig magasztalták, júniusban még top15-ös játékos volt náluk.

 

Fix-értékelés

 

Szombaton őket ajánlottunk a kezdőbe illetve a padra, lássuk tehát, mennyi meccset tettek tönkre, vagy nyertek meg javaslataink.

 

Bejött: Derek Carr, Julio Jones, Trae Waynes, Kirk Cousins, Mike Wallace, Chargers

Necces: Lamar Miller, Julian Edelman, Michael Crabtree, Dez Bryant

Benéztük: 49ers, Max Bullough, Martellus Bennett

 

 

8 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
8 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Attila
Attila
2016-09-21 16:44

OBJ se valami penge eddig, ahhoz képest h az átlagos draftolása olyan 2,3 környékén volt. Na persze bedraftoltam én is több ligában is, de eddig egyelőre nem valami penge :D

Light
Light
Reply to  Attila
2016-09-21 17:01

OBJ átlagban első körben kiment szinte bárhol ahol draftoltam vagy láttam :D :D 3körben már ajándék

Attila
Attila
Reply to  Light
2016-09-21 19:29

nálam úgy volt általában h 1 pick antonio brown 2. pick OBJ :D na persze volt h én voltam a második és én is obj-t húztam, de mondom eddig nem valami penge :D

rowi
rowi
2016-09-21 16:54

én golden tate-tel fürödtem be eddig. meg gronkkal persze.

Sipi1988
Sipi1988
2016-09-21 17:20

Én kiválóan leültettem Crowell-t és Yeldon-t raktam a kezdőbe… hát, pont annyi pont hibádzott, amennyi a kettejük közötti különbség volt. Ha még hozzáveszem, hogy Marty Bennett is a padon csücsült.. áh… :D

ClayMatthews52
2016-09-21 18:02

McDonaldot én azért nem szedtem fel még waiverről, mert az ezt a sok pontját összesen 3 elkapásból szerezte, most is egy 75 yardos td volt az egyetlen elkapása. Produkáljon konzitsztensen, ha be akar férni a Liverpool Penguinsbe (fantasy csapatom).

8
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x