Mindig sajnálom egy kicsit a Billst. Itt egy franchise, amely látszólag legtöbbször jó döntéseket hoz. Jól mérik fel az erejüket és közel is kerülnek. De nem elég közel. Nekem személy szerint most fogyott volna el a türelmem és mondtam volna azt, hogy csavarjuk maxra a töltetet és robbantsunk. Nem feltétlenül így lett. Egyesével vizsgálva az üzleteiket, mindről elmondhatjuk, hogy indokolható, okos húzások. Mégis hiányérzetem van.
Kivágások, strukturálások, cserék, távozók
Von Miller, Edge (kivágás)
Ahogy jósolni lehetett a csapat megvált az egykori kiváló passzsiettetőtől. Már anno a leigazolásakor sem értettük a hosszútávú dealt, de Miller szép lassan beleöregedett a középmezőnybe. A híres spin move megkopott, az ereje pedig már nem volt meg nyerni. A rotációban elfért, de pár milliónál nem ért többet, így jogos és érthető a cut.
Kaiir Elam, CB (csere a Cowboyshoz – 2025/5 és 2026/7)
Elam egy óriási nagy elsőkörös bust. Szinte pályán tarthatatlan volt, mert ha véletlen fenn kellett maradnia, akkor az ellenfél azonnal kipécézte magának. Ehhez képest egy ötödik és egy hetedik kört is kaptak érte, ami teljesen redben van a Bills részéről.

Legfrissebb cikkeink
- Ma útjára indul a HFL 2025-ös idénye!
- A Combine alatt a Giants majdnem felcserélt az 1/1-re
- Így néz ki pontosan Stefon Diggs szerződése
- A Ravens hosszabbított John Harbaugh-val
- Kivágta kezdő linebackerét a Patriots
- Filozófiaváltás Cincinnatiben – Bengals FA-értékelő
- Nagy nevek, kis előrelépés? – Commanders FA-értékelő
- Visszatérne Hunter Renfrow
- Négy csapattól is 11+ győzelmet várnak Vegasban
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Legutóbbi hozzászólások
- LG on Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
Nálam full WTF a teljes piac. A sajátok közül Allen kötelező volt, Shakir olcsó, Rousseau rendben van, Bernard érthetetlen még akkor is ha látom milyen pénzeket kaptak az LB-k a piacon meg Milano utolsó éve jön. Bőven ráértek volna várni egy évet vele.
Piaci igazolások közül Palmer okés (drága, de piac, ez van) Forest mélységnek elmegy, de a másik 3 nagyon fejvakarós. Bosa jó lenne a tavalyi rotációs Miller szerepkörre de mögötte annyira nincs senki hogy fixen nem fogja kihúzni egészségesen az idényt. Másik két jómadár akár upgradenek is mondható tavalyhoz képest, viszont mindkettő kiesik hat hétre szóval rövid távon se minőség se mennyiség nincs a védőfalban. A secondary tavaly is irgalmatlan szarul nézett ki, erre szinten tartották az egészet, pluszban belekényszerítették magukat abba hogy első körben fix CB-t húzzanak (aki aztán valszeg nem játszik McDermott makacssága miatt). Nem lett volna egyszerűbb hozni egy értelmes veteránt? Gondolom fontosabb volt hogy legyen kettő eltiltott csere védőfalemberünk. Azt meg sem említem hogy a szélen a Palmer-Coleman duó fog kezdeni, és valszeg ide sem fognak magasan húzni a tavalyi Coleman pick miatt.
És persze, lehet azzal jönni hogy tavaly AFC döntőzött a csapat, de tényleg annyira jók voltak? A Ravens ott lőtte magát lábon ahol csak tudta, a Chiefs simán kiütötte volna őket ha Mahomes nem csinál két nagy hibát, és a döntőben valszeg az eagles ugyanúgy a szart is kiverte volna belőlük. Ez a csapat nem egy lépésre van a céltól, csak ezt nem bírják felfogni.
A Billsnél az a nagy probléma hogy a McDermott-Beane duó a hírek szerint ugyanakkora hatalommal bír, ergo csak a tulaj tudja kirúgni őket, de nyilván ez nem fog megtörténni mert Allen miatt fix a Po meg ott minimum egy kör, szóval marad ez a langyos valami aztán reménykedik mindenki hátha egyszer másik végeredményt kapnak.
A Billsnek lett volna esélye az Eagles ellen.Jó támadófal,jó futójáték,pont ami a Chiefsnek nem volt.Az a meccs nem lett volna sétagalopp a zöldeknek.
A védelmet szétszedte volna az Eagles. A chiefs egész évben nem tudott 30 felett termelni, ellenünk sikerült, a Ravens simán végigment a Bills ellen csak 3x eladta a labdát, valszeg Hurtsék is azt csináltak volna amit akarnak.
A másik oldal érdekesebb, valszeg az Eagles pass rush rosszabbul nézett volna ki mint a Chiefs ellen, de a Bills O-nak tökéletesen kellett volna játszani mert ha véletlen nagyobb hátrányba kerülnek és át kell állni passzjátékra vége lett volna, mert hiába Allen a QB ha konkrétan senki nem tud elszakadni az elkapók közül.
Szvsz szorosabb lett volna mint az eredeti párosítás de egy idő után be lett volna darálva a Buffalo, minimum 2 labdabirtoklásos vereség lett volna a vége.