Megérkeztünk a rájátszás előszobájába és sok csapat már kiszállt a versenyből, ha matematikailag nem is, de reálisan nézve mindkét főcsoportban maximum 9-10 csapat van versenyben a playoff helyekért. Ők viszont annál elszántabban vetik magukat harcba, mi pedig természetesen az ő összecsapásaikat fogjuk vetíteni a Kandallóban a 13. FK! Klub keretein belül.
Kansas City Chiefs @ Atlanta Falcons
Egy-egy név, akire figyeljünk
Természetesen a legnagyobb sztárokról is írhatnék itt, de helyettük két olyan játékosról fogok beszélni, akik nem örvendenek hatalmas hype-nak, de elképesztő teljesítményre képesek. A Falcons oldaláról ez Taylor Gabriel, aki múlt héten 2 hosszabb touchdownnal is megörvendeztette a szurkolókat és a Chiefs is kiváló matchupnak tűnik. A Chiefs passz ellen remekül védekezik, már ligaelső 12 interceptiont szedtek le, Marcus Peters pedig kisebb sérülése ellenére is ott van a legjobbak között. Gabriel pedig bár WR, nem kimondottan ilyen erényekkel büszkélkedik. A Falcons általában screen passzok során találja meg dinamikus játékosát, akinek így megfelelő tere és ideje van, hogy elképesztő sebességét kamatoztassa. A Chiefs ellen ezek a screen játékok most is jól működhetnek és Gabriel kulcsfigura lehet.
A másik oldalon is egy papíron elkapót emelnék ki, de hasonlóan Gabrielhez ő sem az tipikus WR. Sebessége és robbanékonysága neki is példa nélküli és Gabrielhez hasonlóan a múlt héten ő is benne volt a leggyorsabb 5 játékosban. Tyreek Hill egy üde színfolt a Chiefs csapatában, aki nem csak offense, de special team játékosként is maradandót tud alkotni. A Falcons védelme szintén nehezen védekezik a pálya közepén, így ha Hillt szabad területen sikerül megjátszani labdával, akkor nagy játékokat láthatunk tőle is.
Egy érdekes matchup
Julio Jonesról nem különösebben kell szót ejteni. Bár volt pár kevés yardos mérkőzése, még így is vezeti a ligát elkapott yardokban. Ryan legmegbízhatóbb célpontja még annak ellenére is, hogy a Falcons támadójátéka már nem kizárólag rá épül. A Chiefs alighanem a már említett Peterst bízza meg őrzésével, aki 5 interceptionjével és majdnem 10 leütött labdájával a liga első felébe tartozik. Peters segítségére lehet ebben a Parker, Berry safety páros, akik idén is nagyon megbízhatóak, valamint a pálya közepét uraló Johnson, Wilson ILB kettős, akik szintén kiválóan játszanak coverage-ben.
Detroit Lions @ New Orleans Saints
Egy-egy név, akire figyeljünk
A Saints passzjátéka ismét liga első, Drew Brees vezeti a passzolt yardok listáját és passer rateingje top5 az irányítok között. Ez a mutató viszont egyenesen a második legjobb mikor otthon játszik. Ez azonban nem jöhetne létre kiváló WR személyzete nélkül. Különösen nagy segítségére van az újonc Michael Thomas, aki felé magasabb, mint 130-as ratinggel dobál Brees. 12 hét után ott tartunk, hogy vezeti a csapatot elkapásokban, touchdownokban és yardokban is. A legkellemesebb meglepetés vele kapcsolatban, hogy az end zone-ban is az egyik legmegbízhatóbb célpontja Breesnek és nem csak gyorsaságával oldja meg a feladatokat.
A másik oldalon heti nagy ellenfelét, Darius Slayt emelném ki, aki top5 cornerback a ligában és múlt héten például az ő klasszisa döntötte el a találkozót. A héten Thomas őrzésével az egyik legnagyobb feladatot kapja, de képességei alapján alkalmas arra, hogy teljesen levegye a pályáról. Kitűnően olvassa a játékot, lép be a passzsávokba melyet a sok leütött labdája is jelez. A rookie elkapóval való csatája igazi ínyencség lehet.
Egy érdekes matchup
Megint egy újonc kerül előtérbe, de ezúttal a másik oldalról. Taylor Decker ugyanis azzal a Cameron Jordannel néz farkasszemet, aki az ötödik legtöbb nyomásgyakorlást tudja felmutatni a szezonban. Igaz a Saints védelem nem félelmetes, de ő egyedül képes terrorizálni az ellenfél irányítóit. Nem csak irányítósiettetésben, de futás ellen is az egyik legerősebb mutatókkal bír, igazi egyszemélyes hadsereg. Decker ugyan kitűnően játszik a nem egyszerű vakoldalon, de mégiscsak egy rookie, akivel szemben egy igen tapasztalt Jordan könnyen megbirkózhat. Stafford megvédése amúgy is kulcsfontosságú lesz, mert a futójáték egyáltalán nem tűnik erősnek.
New York Giants @ Pittsburgh Steelers
Egy-egy név, akire figyeljünk
Ebben a párharcban is kisebb nevekre hívnám fel a figyelmet, a Steelers oldaláról egyenesen egy olyan játékosra, akinek az elmúlt mérkőzésen öt targetje volt mindössze és koránt sem biztos, hogy beválik. Ladarius Green tehetsége azonban egyelőre kiaknázatlan és kérdéses, hogy egyáltalán ki lehet-e belőle hozni a maximumot valaha. Mindenesetre a Steelers számára nagyon fontos lenne, hogy a Brown, Bell vonalon kívül más is elinduljon támadójátékban, a Giants borzasztó teljesítményre képes linebacker sora ellen pedig egyenesen halálos fegyver lehet a tight end játék. Green nem csak a pálya közepén, de az end zone-ban is jó célpont lehet, ezt pedig a Steelers is tudja, hiszen idei targetjei 25%-át itt látta. Kár, hogy egyet sem kapott el belőlük.
A másik oldalon egy olyan embert emelek ki, aki rögtön megoldás lehet Green játékára, ez pedig a másodéves Landon Collins. Collins négy mérkőzéses interception sorozata ugyan megszakadt, de így is a Giants defense-ének egyik legjobb játékosa. Továbbra is vezeti a csapatot szerelésekben és interceptionökben is, de kitűnően is blitzel. Ha a Steelers erőlteti a TE játékot, akkor Collinst bátran meg lehet bízni az őrzésével. Igaz elsősorban coverage-ben kitűnő, de egy tight end őrzése nem fog gondot okozni számára.
Egy érdekes matchup
Antonio Brown őrzése senkinek nem hálás és nem is eredményes feladat. A heti „nyertes” Janoris Jenkins, aki idén top10 játékos a posztján és eddig jól is oldotta meg a feladatát. Mindössze 2 touchdown érkezett az ő közvetlen őrizetéből és az irányítók nem egészen 80-as ratinggel dobálnak rá. A probléma ott van, hogy Brown mindenki másnál sokszínűbb útvonalakat fut, ráadásul kitűnően is teszi mindezt. Azért is nehéz ellene emberfogásban védekezni, mert a pálya egész területét bejárja ezért egy mérkőzésen keresztül ezt lehetetlen megoldani. A zónavédekezésnél pedig elég területe marad, hogy labdával a kezében azt csináljon, amit a legjobban szeret, missed tackle-öket gyártani. Kíváncsian várom a Giants milyen taktikával érkezik Brown ellen, de egy biztos nem lesz könnyű dolguk.
Carolina Panthers @ Seattle Seahawks
Egy-egy név, akire figyeljünk
A Panthers katasztrofálisan nyitotta a szezont, különös passzjátékok ellen. Az, hogy ez nem katasztrofális, hanem már csak közepesen rossz, az annak köszönhető, hogy a két rookie cornerük, de különösen James Bradberry játéka jócskán feljavult. Elkezdte megtanulni a Panthers változatos coverage sémáit és tökéletesen tudja, meddig terjed a hatásköre és mikortól adhatja át az embert másnak. A Seahawks passzjátéka ugyan nem a szélső elkapók játékára épít, de ha Baldwin ne adj isten ott áll fel, akkor biztos hogy Bradberry lesz az őrzője. Nem állítom, hogy teljesen nyugodtan fogja az edzői gárda figyelni ezt a párharcot, de már korántsem lesz olyan reménytelen a helyzete, mint év elején.
A Seahawks oldaláról Frank Clarkot tudnám kiemelni, aki múlt héten talán az egyetlen igazán jó játékosa volt a ’Hawksnak. 7 nyomásgyakorlása, 4 hitje és 1 kiharcolt safetyje magáért beszél. A Panthers támadófala nem muzsikál nagyszerűen és Oher kiesésével csak tovább gyülekezhetnek a felhők a fejük felett. Clark, ha meg tudja ismételni múlt heti teljesítményét, akkor egyedül sakkban tarthatja Newton.
Egy érdekes matchup
A Seahawks támadófala a liga legrosszabb 5 fala között van. Ráadásul a sérüléseknek hála az utóbbi hetekben ez még tovább romlott. A fal két széle különösen gyorsan omlik össze és ezt már Wilson sem bírja el. A Buccaneers pass rush nem világhírű, de így is könnyedén nyitották fel az O-line-t, akkor Kawann Shorték, akik a szezonkezdeti álom után ébredezni látszanak, valószínűleg cipzárként fogják használni. Érdemes megjegyezni, hogy nem csak egy rossz pass protector támadófal találkozik egy jó pass rush-sal, de egy rosszul futásblokkoló egység egy jó futásvédelemmel is. Nehéz lesz a Seahawks dolga, extrém gyors passzokkal kell operálniuk, valamint nem erőltetni a zone-blockingot ami láthatóan nem megy a falnak az utóbbi hetekben.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
ha jól tudom Green a Steelersben valami elenyészően kevés snapet kapott eddig ,emiatt úgy gondolom valóban komoly érték lehet ha több lehetőséget kap
eddig sérült volt, most múlt héten kapott lehetőséget már
már úgy gondoltam ,hogy a múlt héten kapott nagyon kevés snapet így ahhoz képest tud értékessé válni