A PFF rangsorolta a liga legjobb futó– és elkapóegységeit, melyben azért több meglepetés is található, főleg az utóbbi összeállításban. A futóegységeknél főleg az első számú futókat vették figyelembe, az elkapóknál viszont a kezdők átlagos PFF-ratingje volt a viszonyítási alap. A PFF-ről tudni kell, hogy minden egyes játékot külön osztályoznak a szakértőik minden egyes játékosra és ezekből tevődik össze egy teljes pontszám a játékos neve mellett az adott heti, majd az éves teljesítményéről. Náluk egy sikertelen passz nem feltétlen jelent rosszat az irányító szemszögéből, hiszen ha tökéletes volt a labda, az elkapója viszont egyszerűen elejtette azt, akkor a QB pozitív pontszámot kap. Az értékelésükről itt lehet hosszabban olvasni.
Futók:
[table “” not found /]Ezt a listát láthattátok már a Facebookon is és nem is elsősorban miattuk jött létre ez a poszt, hiszen olyan sok vitatkozni-valónk nincs a listával. A top6-tal nehéz is lenne harcba kelni, legfeljebb 1-1 helyeket mozgatnánk a csapatokon. Ezt követően a Broncos érdekes, én CJ Andersont és mögötte Hillmant, illetve Ballt nem tartom olyan jónak, mint amennyire sokan mások, azonban el kell ismerni, hogy Anderson a szezon második felében valóban remek teljesítményt nyújtott. A Saintsben én inkább a potenciált látom, mint a már megalapozott biztonságot, de az kétségtelen, hogy egy remek háromfejű szörny ez a futóegység (Ingram, Spiller, Robinson). A Bengalst mi előrébb hoznánk a listán, a Dolphins elé mindenképp, de akár még feljebb, hiszen Jeremy Hill és Gio Bernard remek páros, habár utóbbi kiszorulni látszik a pixisből előbbi pazar játéka miatt.
Elkapók:
[table “” not found /]
Első ránézésre vannak meglepetések bőven, azonban a PFF az elején kiköti, hogy receiving corpst néz, tehát a három kezdő WR-t és a legjobb elkapó tight endet és az ő értékelésük átlagát veszi alapul. Így érthetőbb a Colts első helye, hiszen egyébként is a legjobbak között lettek volna TY Hiltonnal, a vén róka Andre Johnsonnal és Donte Moncrieffel, aki felé Lucknak 122.0-s passer ratingje volt tavaly (6. legjobb a ligában). Melléjük jön még a Dwayne Allen – Coby Fleener TE-páros egyike, ez pedig azt eredményezi, hogy övék a legjobb egység.
A Cowboys második helye is meglepő volt számomra Dez Bryant ellenére is, hiszen Witten már öregszik és azért a második (Beasley) és harmadik (Williams) számú elkapója sem egy kiemelkedő játékos. A Broncos a harmadik, ezt meg tudjuk érteni, habár Julius Thomas távozásával lehet hátrébb soroltam volna őket.
A PFF statisztikái alapján tavaly Odell Beckham, Jr. volt a legjobb elkapó az egész ligában, ez húzza fel a Giantset egészen a negyedik helyre, hiszen ugyan Cruz és Randle sem rossz játékosok, igazából tight endjük nincsen, habár Donnell a vörös zónában jó nagy célpontnak számít. A Steelers ötödik helyével semmi problémám nincs, véleményem szerint a liga legjobb elkapója itt játszik és ugyan mellette nincsenek szupersztárok, közepes játékosok igen. A Chargers hatodik helyével nehezen tudok egyetérteni, egyik elkapójukat és a tight end Gates-et sem tartom annyira, hogy szerepelhessenek a listán.
A Patriots Gronk nélkül messze lenne a listától, így szerintem reális a helyezésük. A Cardinalsnál nincs egy kiemelkedő elkapó, azonban Fitzgerald, Michael Floyd és John Brown is elég magas szintet képvisel. A Chiefst és a Seahawkst is a tight endje húzza fel, első látásra a szemem kiugrott a helyéről, mikor őket láttam a felsorolásban.
Nagy kimaradó két NFC North-béli csapat, a Green Bay Packers és a Detroit Lions, mindkét csapat TE-hiánnyal küzd, ezért maradhattak ki, hiszen ha csak elkapó-duókat néznénk, a sajtfejek és az oroszlánok is a top5-ben kapnának helyet az én listámon.
Nektek mi a véleményetek a listákról?
Legfrissebb cikkeink
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 15. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 15 forduló után
- Mégis lesz bosszúmeccs, Desmond Ridder kezd ma a Raidersben
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Cseh Tibor on A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- Ragi on Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- Kopi3.14 on Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- Csakeztne on A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- Csaresz on Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- Csakeztne on A Lions határozatlan időre elveszítette a kezdő futóját
- Csakeztne on Jerod Mayo marad a Patriots főedzője 2025-re is
Összedobhatnátok egy ilyen kis szösszenet arról, hogy ti kit tartotok a legjobbaknak. Akár posztonként, akár így csapatrészenként. Engem legalábbis érdekelne a ti véleményetek egy-két egységről, bár tény, hogy a fantasy draft-os cikkekben ez is benne volt.
a fantasy kicsit más azért. Nehéz egy ilyen listát összerakni, de elgondolkodunk ezen :)
Szerintem nem fantasy szempontra gondolt, csak ugye ott raktarok sorba az elkapokat, csak ugye azt fantasy, es nem a “valosag” alapjan, es utobbira kivancsi. :)
Ha a Packers egy TE “hiánya” miatt nincs ott, akkor a Seahawks mi alapon lehet ott elkapók “hiánya” miatt? De a Chiefs is vicces a 0 TD-s elkapóival, pusztán egy Kelce miatt, na mindegy, nem minden a számok. :)
A Bears? Jeffery, Ball és Bennett? Fortével hogy nem kerültünk be a futóknál a top 10-be?
A véleményünk? VICC. :D
Nem tudom, hogy Jordy sérülése előtt készült-e a cikk, de a Packs 3 elkapó+te sora szerintem bőven befér a Giants elé Cobb-bal, Rodgers-szel és mondjuk Quarless-szel…