Connect with us

Hír

Tavasszal sem maradunk foci nélkül!

 

Ha a cím elolvasása után a draftra gondoltok, akkor azt kell mondanunk: rossz válasz! Tavasszal ugyanis egy Spring League nevű bajnokság fog elindulni, ami ugyan nem “NFL-termék”, de a foci nélküli hónapokat kiválóan pótolhatja.

 

fxfl-nfl-developmental-league

 

A SiriusXM NFL Radio információi szerint ez a liga – a nevéből adódóan – tavasszal kerülne megrendezésre, ahol szabadügynökök alkotnák a csapatokat. A liga célja első sorban az eltékozolt tehetségekre felhívni a figyelmet, de számos veterán free agent jelentkezésére is számítanak, akik nem találtak maguknak csapatot. Minden meccs az NFL szabálykönyve szerint zajlana, tehát még az “átszokással” sem lenne gond, sőt, rengeteg videófelvétellel és elemzéssel segítenék a scoutok munkáját a játékosok szerződésének érdekében. Az NFL hivatalosan közölte, hogy semmilyen módon nem fűződik a nevéhez a kezdeményezés, ami aggodalomra adhat okot.

 

Egyrészt mivel nem NFL által létrehozott liga, az egyik szervezetből a másikba szerződni sok gondot jelenthetne a kluboknak. Ezek drasztikus esetben fegyelemsértésnek is számíthatnak a ligában, amit nyilván egyik franchise sem akar megkockáztatni. A másik elrettentő ok az a tapasztalat. Nem a Spring League az első ilyen célú kezdeményezés, hiszen 2014-ben és 2015-ben az FXFL (Fall Experimental Football League) töltötte be ennek a célnak a szerepét, de két szezon után feloszlatták – ahogy sokan jósolják ezt a Spring League-nek is, nem alaptalanul.

 

A kezdeményezés helyes, kérdés, hogy van értelme az elődök bukását látva újra belekezdeni egy ilyen projektbe?

 

 

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x