Nem mondhatjuk, hogy a játékosok eltiltása, adott esetben hosszú időre, ne vált volna szép lassan a mai NFL részéve. Időről-időre sikerül hőseiknek valami hatalmas meggondolatlanságot elkövetni, amiért megkapják a jól megérdemelt büntetésüket. Washington felfüggesztésének hossza azonban nem mindennapi. Ugyanis határozatlan időre tiltotta el a liga, Washington meg egészen mostanáig nem próbálkozott a visszatéréssel, pedig pár próbát megért volna az esete.
Már majdnem teljes három év telt el azóta, hogy utoljára pályára léphetett az akkor kétségtelenül kiváló játékos. 2012-ben beválasztották a Pro Bowl-ba, második csapatos All-Pro lett, a liga egyik legtehetségesebb és legjobb védőjátékosa volt. Aztán jött az eltiltás, ami egészen máig nem engedte pályára, most viszont megcsillant a remény. „Nagyon optimista vagyok, 2017-ben akár már vissza is térhetek.” Nyilatkozta ő maga is. Az már más kérdés, hogy közben elröppent 3 év, ő pedig 30 éves lett, valamint pályát sem nagyon látott, így kérdéses, hogy képes-e még egyáltalán nem hogy elit, de jó szinten játszani.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások