Mindent elmond egy csapat PR-járól, ha már a saját városának legnagyobb napilapja is úgy ír róluk, hogy átléptek egy határt, ami után nem lehet kedvelni őket. “Régebben csibészek gyülekezete volt, mostanra elutasító egomániások csapata lett” – írja róluk Matt Calkins. “Akkor lehet nagy a szád, ha mellé fel is mutatsz valamit, és még így sem jogos, amit teszel, csupán tűrhető.”
Michael Bennett a Falcons elleni vereség után 20 perccel kapott egy kérdést Bill Wixey-től, hogy vajon miért nem működött a pass rush Matt Ryan ellen. A válaszát ordítva mondta el, teletűzdelve káromkodással, és kioktatta a riportert, hogy ő soha nem volt a pályán, ne mutogasson, hogy mit vagy mit nem kellett volna tenni. A kirohanása végén számon kérte a Q13 tudósítóját – “Milyen viszontagsággal kellett megküzdened az életben? Milyen sérülésen toltad túl magad?”.
Bill Wixey a Hodgkin-limfóma túlélője, mint például Eric Berry.
Bennett nyilván nem tudta, hogy kit kér számon ilyen téren, azonban jól mutatja, hogy mennyire el van szakadva a valóságtól, amikor úgy gondolja, hogy a playoff-vereség feljogosítja erre a stílusra. Bocsánatot utólag sem kért. Ez a viselkedés pedig nem egyedi ebben a csapatban. Richard Sherman az idei szezonban fizikálisan lépett fel a saját védelmi koordinátora ellen a Falcons elleni meccsen az alapszakaszban egy Julio Jones TD után, majd két hónappal később az OC-re is rátámadt egy red zone kísérletre hívott rövid passz elbénázása után – megint a csapattársainak kellett visszatartania őt. Azért emlékezetes ez a mérkőzés, mert ezután fenyegetett meg egy újságírót, hogy tönkreteszi a karrierjét, aki rákérdezett arra, miért hiszi magát jobbnak playhívásban, mint a koordinátort.
A Falcons elleni végén a térdelésnél Bennett és Reed a helyzet nyilvánvalóságától függetlenül “csakazértis” beleugrottak a Falcons támadófalának tagjaiba, Bennett pedig gyomorforgató módon kifejezetten a jobb tackle Schraeder szemére ment. Hasonlót Lane is megcsinált a Packers-elkapó Cobb ellen december 11-én, ez látható fentebb. Mindezt Earl Thomas koronázta meg azzal, hogy a Twitterére kiírta: bezzeg ha Brady az ő divíziójukban lenne, nem lenne ilyen könnyű mindig playoffba jutnia. Szegény Thomas csak azt felejtette el, hogy náluk játszik a Rams, a 49ers, és a szenvedő Cardinals is. (És azt is, hogy az NFC West szerezte idén a legkevesebb győzelmet.)
https://www.youtube.com/watch?v=7KdQ6J6zKR4
Matt Calkins, a Seattle Times újságírója szerint pedig ebben a stílusban a legfélelmetesebb, legbántóbb az, hogy hiteltelenítik a csapat jófiúit. Legyen az Wilson, aki a helyi gyerekkórház oszlopos támogatója, Rawls, aki a lepusztult szülővárosát próbálja minden eszközzel megmenteni, vígy Pierre-Louis, aki nyilvánosság elé állt a depressziójával, és felvállalta a küzdelmet és a tudatosság kiépítését.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások