A Minnesota Vikings nem fogja lehívni Teddy Bridgewater 5. éves opcióját, ami azt jelenti, hogy a 2017-es szezon után a fiatal, de súlyos sérülést szenvedő irányító szabadügynök lesz. Persze lehet, hogy addig meggyógyul, de egyelőre nem ezek a hangok erősek vele kapcsolatban. Ráadásul Sam Bradfordnak is csak a 2017-es szezon végéig van érvényes szerződése ( az idei első körös pickjét adta érte tavaly a csapat). A második körben viszont elérhető nyers, de tehetséges irányító.
DeShone Kizer és Davis Webb azok a fiatal prospectek, akiket megérné akár a második körben is kivinni. A Browns elvileg partiban van az egyikért, illetve nem lehet tudni, hogy a Cardinalsnál mit gondolnak. Utóbbiak az 2/13-as picket birtokolják, a Vikingsé pedig az 2/16-at, ráadásul feltrade esetén jó eséllyel elég lenne a Bills 2/12-es pozícióját megszerezni, ők pedig már az első körben is hajlandóak voltak hátrébb menni. Persze sok minden múlik a Jetsen, hogy ők megpróbálnak-e megint a második körben irányítót szerezni, illetve a Brownson, hogy a rengeteg pickjükkel mennyire lesznek agresszívek.
Persze a Vikingsnek nem kötelező az irányító draftolása, Bradford még csak 29 éves, tehát még pár évig elemenedzselheti a csapatot.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások