December elején, a 13. héten találkozott egymással a Bears és a 49ers. A Bears 2-9-es mérleggel állt, a 49ers 1-10-essel, nyilvánvaló volt, hogy az 1/2-ért megy a meccs. A macik úgy döntöttek, hogy odateszik magukat, amiért komoly árat fizettek.
Mivel a Bears 26-6-ra lenyomta a 49erst, így 3-9-es mérlegük lett, a 49ers pedig 1-11-es mérleggel állt. A szezon végére a 49ers azért egy győzelmet még aratott, a Bears viszont már nem, így 2-14 és 3-13-as mérleggel fejeztek. Azonban, ha a Bears nem nyer, akkor legrosszabb esetben is mindkettőnek 2-14-es mérlege lett volna, azonban az egymás elleni meccsek miatt a Bearsé lett volna az 1/2.
Ha ez megtörténik, akkor Mitchell Trubiskyért nem kellett volna feltrade-elniük, ami egy harmadik és negyedik körös idei, illetve egy jövő évi harmadik körös pickbe került. De javukra legyen írva, legalább becsülettel odatették magukat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások