Tavaly a 2015-ös szezon után a Titans volt a leggyengébb csapat a ligában, övék volt az 1/1-es választási jog. A Rams a 15. helyről húzhatott, viszont nagyon kellett nekik egy potens irányító, így cseréltek: a 2016-os 1/15, 2/43, 2/45 és 3/76-os, illetve a 2017-es első és harmadik körös pickjüket áldozták be érte. Ez lett az ára Jared Goffnak.
Goff újonc évében borzalmas volt: 7 meccsen kezdett, 1089 yard, 5 TD, 7 INT, 63,6-os passer rating. Persze az egész Rams offense gyenge volt, de még így is inkább lefelé lógott ki. Ezzel szemben a Titans a kapott pickekkel elkezdett csapatot építeni. Egy-két trade után végül ezeket a játékosokat húzták be: WR Corey Davis, RB Derrick Henry, RT Jack Conklin, TE Jonnu Smith, DT Austin Johnson.
Jack Conklint nem kell bemutatni, újonc évében első csapatos All-Pro lett. Henry nem tudott eddig kiteljesedni DeMarco Murray mögött, de a 4,5 futásonkénti átlag, a 490 yard és az 5 TD így sem rossz tőle. Már csak azért sem, mert még így is messze jobban játszott, mint a ramses Todd Gurley. Corey Davis idei első körös elkapó, ahogy Jonnu Smith is idei fogás. Austin Johnson tavalyi második körös volt, sérülései miatt nem nagyon játszott. Nem mintha ez akkora tragédia lenne, ha belőle vagy például Smithből nem is lesz sztár, azért még így is bőven, nagyon-nagyon jól járt a Titans.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
Az DERRICK Henry, te szerencsétlen. Egy Heisman-győztes nevét azért illene tudni!
… és azért 1 tévedésért / elírásért sem illene egyből így leszólni valakit!
“Rams: QB Goff
#Titans WR Corey Davis, RB Derek Henry, RT Jack Conklin, TE Jonnu Smith, DT Austin Johnson”.
Egyrészt az én saram, hogy nem jóhiszeműen nem csekkoltam le, hogy az amcsik jól írták-e. Kösz az észrevételt.
A gyökérséggel kapcsolatban nincs mit mondanom.
Ritka modortalanul fogalmaztál. Senki nem kíváncsi rá, legközelebb tartsd magadban.