Frank Gore jelenleg a nyolcadik helyet foglalja el az NFL örökranglistáján a futott yardokat tekintetében, azonban a következő szezon végére könnyen a top 5-ben találhatja magát, ugyanis mindössze 620 yardra van az ötödik helyezett Eric Dickersontól.
Itt azonban nem állna meg, ugyanis elmondása alapján továbbra is imádja a focit és nagyon élvezi nem csak magát a játékot, hanem az egész közeget, a csapattársaktól elkezdve, egészen az edzésekig.
A veterán futót ezzel kapcsolatban megkérdezték arról, hogy mit gondol, szerinte hol van a határ, meddig láthatjuk még a pályán és mikor dől el, hogy abbahagyja-e a játékot.
„Ha elkezdjük az aktuális edzésprogramot, és ha nem tudok már úgy dolgozni, ahogyan korábban vagy nem tudom tartani a fiatalokkal a lépést, valószínűleg akkor fogom beismerni, hogy már nem állok készen az egészre. De egyelőre még jól nézek ki, bírom a tempót és úgy érzem, készen állok a következő szezonra.”
„Ameddig egészséges vagyok és lehetőséget kapok a bizonyításra, akkor sikeres leszek. Minél sikeresebb vagyok, annál sikeresebb lesz a csapat is. Nem igazán gondolok a yardokra vagy hasonlókra, de amíg egészséges vagyok és játszom, ezek úgyis jönnek ezzel együtt. Jelenleg azonban a legfontosabb célom, hogy ez a csapat ugyanolyan tényező legyen a bajnoki címért folytatott harcban, mint amilyen volt annak idején, amikor ideérkeztem.” – nyilatkozta Gore arról, hogy miket szeretne elérni még pályafutása során.
A 34 esztendős játékos karrierjéből csupán a Lomardi trófea hiányzik, ehhez rendkívül közel volt 2012-ben, azonban Joe Flacco és a Baltimore megálljt parancsolt a 49ersnek. Ahogy elmondta, egyelőre addig játszana a ligában Gore, amíg egészsége engedi, azonban valószínűleg egy Super Bowl győzelem után könnyebben döntene a visszavonulás mellett.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások