Darrelle Revisnek, az utóbbi évtized legjobb cornernének jelenleg nincs csapata, viszont legalább nem bünteti meg a liga, ami a későbbiekben azért egy elég komoly plusz pont lehet a csapatoknál.
Korábban vádat emeltek Revis ellen, mert egy utcai verekedés során bántalmazott öt embert. A rendőrség négy szövetségi bűncselekménnyel vádolta, amiből kettő súlyos testi sértés, egy rablás, és egy pedig a súlyos testi sértésre való előkészület, és azért bedobtak ezekhez egy fenyegetést is. A rendőrök szerint Revis belekötött egy ötfős társaságba, akik közül kettőt kiütött, majd az egyikük mobilját elvette.
Egyelőre még nincs ítélet Revis ügyében, az azonban már biztos, hogy a liga nem fogja megbüntetni miatta, tehát a játékos akár kezdhet is csapatot keresni magának. Ami annyira nem is lenne nehéz, ugyanis a Jets 6 millió dollárral tartozik neki, tehát veterán minimért is aláírhatna bárhová (mivel ez a pénz offset, ezért plusz pénzt csak akkor kapna, ha 6 milliónál többet keresne, de annyit úgy sem adna neki senki).
Egyelőre nem lehetett kérőkről hallani, egyedül Robert Kraft, a Patriots tulajdonosa mondta még március végén, hogy:
Imádnám, ha megint nálunk játszana. Ha vissza szeretne jönni, akkor részemről szívesen látnám, hisz egy nagyszerű játékos.
A Patriotsba mondjuk pont van elég corner, de így, hogy nem kap eltiltást, akár még találhat is magának csapatot.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások