Jason McCourty csak nemrég írt alá a Brownshoz, de máris bevágódott a szurkolóknál. Joe Thomas, Hue Jackson és Sashi Browns kíséretében meglátogattak egy ohiói középiskolát, és 25 ezer dolláros adománnyal a zsebükben.
A HELMETS nevű kezdeményezést több szervezet, köztük a Cleveland Browns is támogatja, ami keretein belül az oda regisztráló iskolai csapatok anyagi támogatást kaphatnak a diákok biztonságosabb sportolási lehetőségének biztosítására. Így jutott a fenti összegű adományhoz a Maysville High School is, Hue Jackson pedig az átadási ünnepségen nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a fiatal korúak épségére vigyázni.
A Cleveland Browns minden alkalmazottja számára fontos az, hogy a fiatalok a lehető legjobb, és ami még fontosabb, legbiztonságosabb körülmények között sportolhassanak Ohióban, legyen szó a felszerelésről vagy az oktatásról. Dee és Jimmy Haslam a szívügyén viseli ezen gyerekek sorsát, így örömmel adom át a nevükben a Browns ajándékát az iskolának.
A Browns eddig nagyjából 175 ezer dollárnyi összeggel támogatta a programban résztvevő iskolákat, valamint több mint 500 sisakkal is hozzájárult a gyerekek biztonsága érdekében.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások