2020-ra már egy új névvel kell megbarátkoznia a szurkolóknak, egy újabb költözés során a Raiders Oaklandből Las Vegasba teszi át székhelyét. Emiatt volt betudható Marshawn Lynch azon döntése is, hogy visszatérjen a tavalyi visszavonulásából, és utoljára beteljesítse álmát, hogy szülővárosa csapatában játsszon. Van azonban valaki, aki még a Vegasba való költözést is megvárná a csapattal, pedig addigra már 42 éves lesz.
Sebastian Janikowski egy igazi őskövületnek számít már a Raidersben, de nem véletlenül. 2000 óta tagja a ligának, ráadásul első körös kickert sem gyakran látni a ligában. Már csak ő és Brady hírmondója annak a classnak, ám ahogy a Patriots irányítója, úgy Janikowski sem gondol még a visszavonulásba, éppen ellenkezőleg a jövőbe tekint.
Én szeretnék Las Vegasba is a csapattal tartani, de ez nem csak az én döntésem. Ameddig azt nem mondják a Raidersnél, hogy köszönjük az eddigi munkádat, de el kell bocsátanotok, örökké Raider akarok maradni. Remélem ez az új városban is összejön.
Sajnos az NFL üzleti világa nem biztos, hogy eleget tud tenni a kérésének, mert a biznisz az biznisz. Janikowski szerződése idén jár le, a $4,05 millió dolláros alapfizetése pedig a legtöbb, amit 2017-ben kicker kap a ligában. Legutóbb 2013-ban hosszabbított, amikor egy 4 éves, $15,1 milliós szerződésre írta rá a nevét, de a folytatáshoz valószínűleg le kell mondania pár millióról. A Raiders előtt ugyanis Janikowskinál fontosabb emberek várják, hogy megkapják az első komoly pénzeket tartalmazó szerződésüket. Úgy gondolom, hogy ha Janikowskinak tényleg ez az álma, akkor számára nem lenne akadály kevesebb pénzért aláírnia, kérdés, hogy a Raidersnél is így gondolják-e.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások