Sophomore slump? Az meg mi?

Sophomore slump, azaz másodéves visszaesés, másodéves pangás. Akkor használjuk, ha egy játékosnak a remek újonc éve után visszaesik a teljesítménye. De vajon tényleg létezik a jelenség? Mire számíthat Dak Prescott vagy Carson Wentz 2017-ben?

A sophomore slump kifejezést sokszor dobálják a “szakértők” akkor, ha meg akarnak valakit bélyegezni, aki nem az elvárásaik szerint fejlődött vagy játszott, vagy egyszerűen nem találnak jobb magyarázatot egy közepesebb szezonra. Legtöbben viszont nem veszik figyelembe a körülötte lévő környezeti változásokat, például az edzői stáb, az elkapók, a támadófal holtszezonbeli elvesztését vagy a sérüléseket. De most nem is ez az igazán fontos.

A sophomore slump jelenségre alapvetően az lenne a logikus magyarázat, hogy első évében még nem tudnak felkészülni az ellenfél védőkoordinátorai az adott játékosra, második évére azonban tanulmányozzák a játékát és kifejlesztenek egy ellenszert. A mai NFL azonban már sokkal jobban felgyorsult, mint mikor ez a szóösszetétel divatba jött és nem kell egy teljes szezon erre, elég néhány (3-4-5) mérkőzés is, ezt láthattuk például tavaly Carson Wentz esetében (mondjuk ebbe Lane Johnson elvesztése is nagyban közre játszott).

A játékosok viszont alapvetően nem lesznek gyengébbek, rosszabb képességűek első évükről a másodikra. Sőt, sokkal inkább fejlődnek, ha tapasztalatot szereznek és jó edzők kezei alatt pallérozódnak, így jogosan vetődik fel a kérdés, hogy vajon tényleg félhetnek-e a tavalyi újoncok egy gyengébb 2017-től.

Minden posztra kicsit nehéz lett volna kutatást végezni, így a legfontosabbal és legnehezebbel, az irányító pozícióval foglalkoztam. Kritériumként legalább 10 kezdő mérkőzést kötöttem ki újonc és második évben is, így lehetett bekerülni a kutatásba, aminek az első vizsgált éve 2004 volt, amikor is Ben Roethlisberger, Philip Rivers és Eli Manning is megérkezett a ligába, habár csak Big Ben kezdett legalább 10 meccsen újoncként. Így végül egy 19 elemű mintám lett, a 19 irányítóra pedig újonc és másodévében passzpontosságot, TD/INT arányt, passer ratinget és PFF grade-et vizsgáltam, ezek voltak a mutatók, ahol néztem, hogy fejlődött vagy visszaesett a QB-k teljesítménye. Az eredményeket az alábbi táblázat mutatja, ahol értelemszerűen a piros a visszaesést, a zöld pedig a fejlődést jelzi.

Látható, hogy elég ritka, hogy egy irányító a második évére visszaessen, kivéve pontosság terén, ami köszönhető talán annak is, hogy többet vállalnak magukra a QB-k. Viszont én a pontosságot nem tartom a teljesítmény jó indikátorának, így ezt inkább csak érdekességként hoztam (persze könnyű figyelmen kívül hagynom, ha nem támasztja alá az érvelésem, de 1-1%-nyi visszaesést nem tartok problémának, ha közben minden másban fejlődött az adott játékos). TD/INT arányban és passer ratingben is kvázi mindenki javít, a PFF értékelései viszont már árnyalják a képet. Nézzük az egyes kérdéses eseteket.

Robert Griffin III-nél egyértelmű a visszaesés oka: a sérülés (no meg persze annyira jó újonc éve volt, hogy onnan nehéz volt fejlődni). Ezt nem nevezném sophomore slumpnak. Sam Bradford éppen befért a listára a kritériumok alapján, hiszen második évében pontosan az alsó határt jelentő 10 mérkőzésen volt kezdő, de ezt sem egyben egymás után játszotta le, hanem több szünettel, ugyanis egész évben egy bokasérüléssel bajlódott, így ezt sem tudnám a hírhedt sophomore slump számlájára írni.

Az egyetlen irányító, akinél a sophomore slump tényleg valós ok lehet, az Matt Ryan, akinek második, gyengébb szezonjára nem találtam semmiféle magyarázatot (aztán lehet elfelejtettem valami nagyon fontosat).

Ezek alapján tehát megnyugodhatnak a Cowboys és az Eagles szurkolók, hiszen elég valószínűtlen, hogy vissza fog esni az irányítójuk. Carson Wentznek ráadásul sokat javult a kisegítő személyzete, Lane Johnson is rendelkezésre áll a támadófal jobb szélére és fényes, új fegyvereket kapott az egyébként sokat vadászó Wentz, hiszen Jeffery egy egyértelmű első számú elkapó, Torrey Smith megnyújthatja a pályát, amire tavaly senki se volt képes és összeszűkült a pálya, LeGarrette Blount pedig a rövidyardos szituációk megoldásában lehet rendkívül hasznos.

Dak Prescottnak sokkal nehezebb dolga lesz javítani, hiszen tavaly A tökéletes környezetbe csöppent bele, ligaelit támadófallal, egy rendkívül erős futójátékkal és egész jó kis elkapókkal, Dez Bryant vezetésével. Ebből egyedül a támadófal gyengült kissé, de azért így is három elit tagja van az egységének. Prescott újonc teljesítményét Russell Wilson első évéhez lehet leginkább hasonlítani, mindketten magasan az újonc átlag felett játszottak és a veteránok közt is top10 körüli szintet hoztak már újonc évükben, ezen pedig nagyon nehéz javítani, így nem lepne meg, ha inkább stagnálás lenne jellemző majd Prescottra 2017-ben. Ami egyáltalán nem probléma, hiszen egy ugyanilyen teljesítménnyel már a kétkedők is elfogadnák, hogyha az NFL legjobbjai közt emlegetjük a posztján.