Az elkapó DeAndre Hopkins ott lesz az edzőtáborban, annak ellenére, hogy szerződést, akar. A kiváló left tackle Duane Brown viszont nem. Ő is szerződést akar. Főleg, hogy az LT fizetésen nagyon elszálltak most, Riley Reiff, Matt Kalil 11 millió körül keresnek, Russell Okung pedig 13,2 milliós fizetésével pedig a legjobban kereső LT, ami azért nagyon vicces, mert egyikük sincs még csak a top15-ben sem. A korábbi első körös Brown jelenleg simán kaphatna a piacon egy Andrew Whitworth féle 11 milliós fizetést, de a 13 millió sem elrugaszkodott elképzelés rövid távon.
A lassan 32 éves Brown egy elképesztően jó tackle, a Texans messze legjobb falembere. 2010-óta a posztja krémjéhez tartozik, természetesen meg is van fizetve, évi átlagban 8,9 milliót visz haza. Igen ám, de az utóbbi szerződéséből már csak két év van hátra, és hiába keresne 9,65 és 9,75 milliót, egy cent sem garantált belőle. Így egy szezon előtti sérülés vagy bármi esetén kivághatná a csapat, ő pedig pénz nélkül maradna.
Emiatt egy jó ideje már nem edzett, ami elvileg 80 ezer dollár mínuszt jelentett neki. Most pedig úgy néz ki, az edzőtábort is kihagyja, ez viszont költségesebb lesz, naponta 40 ezer dollárt bukhat a hiányzásokkal.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások