Ben Roethlisberger már idén megkongatta a vészharangokat Pittsburgh-ben a visszavonulásával, de a csapat és a szurkolók örömére még erre az évre legalább visszatér az öreg harcos, azonban ki tudja, hogy meddig. A csapatnál éppen ezért a tervezettnél jobban készülnek azokra az időkre, amikor a kiváló irányító már nem lesz velük, állítja a csapat general managere, Kevin Colbert.
Szerintem még azért van a tankjában pár évnyi foci, de kétségtelen, hogy fel kell készülnünk arra, ha úgy dönt számára ennyi volt a futball. Mindannyian látjuk és tudjuk mennyire fontos az ő jelenléte a pályán, és ezt nem lesz egyszerű pótolni, de meg kell próbálnunk a további Super Bowl álmok miatt. Bár szerintem ez még csak odébb lesz, hiszen még csak 35 éves, és a jelenkorban láthatjuk, hány 40-hez közeli irányító játszik még a legmagasabb szinten. De megértjük majd a döntését, ha a visszavonulás mellett dönt, és biztosak lehetünk abban, hogy attól a naptól számítva 5 év múlva Hall of Famer lesz.
Roethlisberger az utóbbi szezonokban kisebb-nagyobb sérülések miatt a pályán kívülre kényszerült, és egy csapásra összeomlott a félelmetes pittsburgh-i támadósor. Vélhetően nem Landry Jones lesz a megoldás, de most a Giants ellen élesben láthatjuk majd az idén draftolt légközlekedési mérnököt, Joshua Dobbsot, Big Ben ugyanis nem lép pályára az első felkészülési meccsen. Talán ő majd átveheti a stafétát tőle ha eljön az ideje.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások