Connect with us

Hír

Teljes szezonra kidőlt a Lions kulcsjátékosa

Tegnap a Detroit Lions is elkezdte a preseasont, és lejátszotta első meccsét az Indianapolis Colts ellen. Azonban az Oroszlánok számára nem múlt el vezéráldozat nélkül a meccs, hiszen egyik kulcsjátékosukat sérülés miatt le kellett vinni a pályáról, és egyelőre csak rossz híreket látni róla. Bajban lehet a pass rush, ha Kerry Hyder sérülése tényleg súlyos.

 

 

Hyder épp a Colts támadásait irányító Scott Tolzien felé szaladt, amikor lábát fájlalva a földre vetette magát, és nem is tudta folytatni a találkozót. Azóta kisebb vizsgálatokon is átesett, és Jim Caldwell, a csapat főedzője elmondása szerint Achilles-problémái vannak, de egyes források már a legrosszabbtól, az Achilles-ín szakadástól tartanak. A Lionsnél addig nem nyilatkoznak a továbbiakban a játékosról, amíg ki nem derül a pontos diagnózis, ez pedig a mai nap folyamán várható.

 

Ha Hyder harcképtelenné válik a teljes szezonra, akkor az elég komoly érvágás lenne a detroitieknek, hiszen Ziggy Ansah, a csapat legjobb pass rushere még nem edzett a csapattal a preseason során, hiszen még nem vették le a PUP listáról, és az elmúlt év után nem nyugodtak az egészségi állapotát tekintve. Hyder azonban vezéralakja lett a Lions irányítósiettetéseinek tavaly, idén pedig már abszolút kezdőnek számított a védőfal szélén. Azért nem mindegy, hogy egy Ansah-Hyder, vagy Zettel-Washington párossal hajkurásszák az ellenfél irányítóját.

 

UPDATE: A teljes szezont kihagyja Hyder!

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x