Connect with us

Hír

Watson érzi a fejlődést, képes uralni a támadósort

A Texans vezetőedzője Bill O’Brien a hónap elején úgy nyilatkozott Deshuan Watsonról, hogy „Minden újonc irányítót megelőz, akivel valaha dolgom volt”. Az első körös tehetség már az első csapattal is edzett, tehát tényleg nagy lendülettel zajlik a felkészítése az első NFL-es szezonjára.

O’Brien szerint Watson és Tom Savage is két jó napon van túl a New Englandal tartott közös edzések után.

Elég nehéz, amikor jön egy új védelem –új séma, új játékosok, új képességek-, de szerintem jól kezelték a dolgot.

Az újoncirányító ejtett néhány szót a kezdetekről is:

Őszintén, tavasszal a testem ugyan tudta, hogy mit csinál, de fejben rendkívül izgatott voltam.

És a mostani állapotról is:

De amikor ma pályára léptem, úgy éreztem, hogy én irányítom a támadósorunkat. Amit csak kértek tőlem, megtettem. Gyors és jó döntéseket hoztam. Én csak igyekszem minden téren fejlődni és ezt folytatni.

Bár Houstonban nem győzik dicsérni a fiatal játékost, egyelőre még nem valószínű, hogy a szezonnyitón ő lesz a kezdő. A még nem hivatalos Depth Chart szerint a Patriots elleni mérkőzésen is második számú Qb-nek van megjelölve. Watson az első előszezon meccsen nyers, de nagyon bíztató játékot mutatott, így várható, hogy még idén látni fogjuk tétmérkőzésen.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!