Csukósérülés miatt IR-re tette a kezdőnek szánt pass rusherét, Shane Rayt a Broncos. Ugyanakkor bíznak a játékos felépülésében és a szezon közepén – mivel ezt a szabályok lehetővé teszik – visszahoznák.
Ray a 2015-ös draft első körében került a Broncoshoz egy felcserélés után. Újonc évében 14 meccsen lépett pályára, egyszer sem volt kezdő, négy sacket szerzett. Tavaly már 16 meccsen játszott, nyolcszor kezdő volt, de így is összejött neki 8 sack, 6 negatív yardos szerelés és 21 QB hit. Nyilván nem egy Von Miller szint, de kezdett afelé tendálni.
Sérülése miatt azonban Shaquil Barretté lehet a főszerep, aki már tavaly is remekül játszott. Igaz, pass rush terén nem volt olyan jó, mint Ray, futás ellen viszont lekörözte riválisát a 2014-es draftolatlan újonc. Ráadásul 2015-ben egy 5,5 sackes és négy fumble-ös szezonja volt, most hosszú távon megcsinálhatja a saját maga szerencséjét.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások