Connect with us

Hír

Janikowski IR-on, vége lehet a karrierjének

IR-ra, vagyis sérültlistára helyezte Sebastian Janikowskit a Raiders. “Seabass” a láberősségéről ismert, és egész karrierjét a csapatnál töltötte (2000-ben, az első körben draftolták!), azonban a héten nem csupán egy pénzügyi vita miatt röppent fel a neve, hanem mert egy hátsérülés hátráltatta őt az edzéseken. A Raiders a héten több rúgót is behozott gyakorolni, így nem valószínű, hogy a mostani Giorgio Tavecchio lesz a végleges megoldás. Janikowski karrierjének ezzel jó eséllyel vége, mivel valószínűtlen, hogy az IR-ról visszahozható két ember között ő is ott lenne, mikor már a listán van az idei második körös hibrid cornerback/safety Obi Melifonwu, és az UDFA guard Denver Kirkland. Illetve azért valljuk be, bőven van életképes rúgó szabadon, mint például Lambo, Nugent, vagy Novak, esetleg Aguayo.

 

 

Janikowski számos NFL- és csapatrekordot is tart, és ő a valaha volt leghosszabb ideig Raidersnek játszó játékos. Egyszer megpróbált egy 76 yardos mezőnygólt is, igaz nem ment be. Számos olyan Raiders drukker van, akiknek a holnapi lesz az első meccsük Janikowski nélkül, ugyanis 2001 óta az összes Raiders-mezőnygólt és extra pontot ő rúgta. A sérülése mellé a héten Mark Davis tulajdonos megkérte őt, hogy az idei négymilliós fizetése helyett csak hármat vegyen fel, aminek néhány nap után a rúgó eleget tett. Ezzel gyakorlatilag így is extra pénzt szerzett, valószínűleg Davis az utolsó fizetését még meg akarta dni neki, hiszen az állapotáról napok óta tudtak.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!