Az ötödik játékhét csütörtök esti mérkőzését követően valamelyik csapat el fogja hinni, hogy használható védelme van. Ez nyilvánvalóan szemenszedett hazugság lesz, hiszen mind a Tampa Bay Buccaneersnek, mind a New England Patriotsnak egy halom szemetet nem ér a védelme. Ezen pedig az esetleges győzelem sem fog segíteni.
A Tampa Bay 2-1-es mérlegét első sorban nagyszerű támadósorának köszönheti. A Winston vezette egység ligaszinten top10-esnek mondható, múlt héten is csak a special teamen múlt, hogy nem lett nagyobb arányú győzelem (két kihagyott field goal és egy extra pont) a Giants ellen. A Buccaneers passzjátéka rendkívül sokoldalú, Winstonnak öt biztos célpontja mindenképp akad, még ha azok nem is egyszerre vannak a pályán. D-Jaxszel ugyan még mindig nincs meg a megfelelő összhang, Evans, Humphries, plusz a két tight end, Howard és Brate is igen komoly veszélyt jelentenek. A futójátékról pedig még nem is beszéltünk, pedig Jacquizz Rodgers egy magabiztos 4.1 yard/carry átlaggal rendelkezik az eddigi három mérkőzésen, továbbá Doug Martin is visszatérhet a pályára eltiltását követően.
Azonban amilyen jó Buccaneers támadósora, annyira rossz a védelem. Igaz, ők nem lettek beharangozva szezon előtt, nagy dirrel-durral a liga legjobbjainak, de erről még később. A csapat védelme szenved, ligaszinten csak két rosszabb egység van nála, közel 400 yardot engednek az ellenfeleinek, a legnagyobb aggodalomra pedig a minősíthetetlen, ligaszinten utolsóelőtti passz elleni védekezés ad okot. Ebbe beletartozik a nyomásgenerálás és a coverage is. Az eddig három mérkőzés során 1, azaz egy, ismétlem EGY darab sacket sikerült felmutatniuk. Továbbá elmond mindent a hazai együttes pass rusháról, hogy még a Giants támadófal képességbeli hiányait sem tudták kihasználni – igaz, Eli elég gyorsan is szabadult a labdától. Ha pedig ez nem lenne elég, még a kulcsjátékosaik is hiányoznak. Kwon Alexander továbbra sem tudja vállalni a játékot, az ő játékára semmi esély, de a Lavonte David játéka is kétséges, ahogyan a kezdő safety-duó, TJ Ward és Keith Tandy szereplése is.
Ha ezt vesszük alapul, akkor nagy bajban van a Buccaneers, hiszen Tom Brady és a Patriots támadósora idén sorra hozza a 30+ pontos mérkőzéseket a komolyabb védelmek ellen is. A passzjáték nagyon jól működik, Bradynek is rengeteg célpontja van. Külön ki kell emelni Brandin Cookst a Patriots elkapói közül, akinek nagy napja lehet, hogyha sikerül kihasználni a Bucs passz elleni védekezésbeli hiányosságait. Emlékezhetünk, hogy két héttel ezelőtt Diggs és Thielen összesen 271 elkapott yarddal zártak a Bucs ellen. Ha belegondolunk abba, hogy ezúttal Bradynek és Cooksnak is megfelelő idő áll majd rendelkezésre a játékok végrehajtására, akkor ez egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat lehet ezen a találkozón.
Ha viszont azt, hogy a floridai csapat egy még náluk is rosszabb, sőt, a liga leghitványabb védelmével kerül szembe, akkor már rögtön megnőnek a győzelmi esélyek. Mert mondjuk ki. A New England Patriots mindenkit hülyére vett és amit az offseason legnagyobb húzásának gondoltak sokan (köztük én is), valójában a tavasz/nyár legnagyobb parasztvakítása lett. Kevés valószínűsége van annak, hogy ez a rakás ürülék a rövid hét során kevésbé lett büdös. Sokkal nagyobb esélye van annak, hogy Winstonék ezt az egészet beteszik egy papírzacskóba és majd meg is gyújtják.
64 millió okot fel lehet sorolni, hogy mitől ennyire minősíthetetlen a defense, de vegyük sorba. Bill Belichick úgy döntött, hogy mivel már minden pozitív rekord az ő nevéhez fűződik, ezért most rámegy a negatívakra. Jelenleg nagyszerűen halad a felé, hogy védőguru létére a liga történetének legrosszabb védelmével rendelkezzen az alapszakasz végére. 458.6 yardot és 32 pontot engednek meccsenként, nyilván a liga legrosszabbjai mindkét mutatóban.
Sem a zónázás, sem az emberezés nem működik, pedig elvileg a csapat cornerbackjei nagyon jók 1 az 1-ben, legalábbis Malcolm Butler és párja, a két lábon járó szemetesláda ezt gondolja magáról. Előbbi ugyanis ezt felhozva tépte a száját egész nyáron a több pénzért, utóbbi meg pont emiatt kapta meg. Ha emberezik a New England, az ellenfél irányítói átlagban 122.6-os passer ratinggel dobálnak.
Ugyanebben a szituációban 10 TD mellett mindössze 1 INT született. Az ebből fakadó nagy játékokról pedig még nem is beszéltünk: idén már tizenhét 25+ yardos játékot engedtek, ráadásul a védelem annyi first downt enged, ahány sikeres passzt oszt ki az ellenfél irányítója. A probléma nagyságát mi sem mutatja jobban, hogy senki sem tudja mi folyik a csapatnál. Többek között azt sem, hogy a csapat legjobb 4-3-as linebackerét miért küldik minden második playben pass rushra, miközben nyilvánvaló, hogy teljesen súlytalanná válik ezáltal a középső védősor is. Mindent össze-vissza variálnak, így jó hogy nem alakul ki megfelelő kommunikáció a játékosok között. Ez persze nem igaz, nagyon jól tudják idén mutogatni egymásnak, hogy éppen ki, mit kúrt el az adott játékban.
Egy pontokban gazdag, passzjáték által dominált, nagy játékokkal tarkított mérkőzésre számíthatunk péntek hajnalban, de aki ideggyenge Patriots szurkoló, annak nem feltétlen ajánlom a mérkőzés élőben történő megtekintését. A játék képe és menete ugyanis könnyen lehozhatja az életről őket. Aki azonban mégis így tenne, és tenné mindezt társaságban, azt tárt kapukkal várja a ZICCER.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
Jó kis beharangozó. Köszi.
Ha meg kell baszódni akkor meg kell baszódni :D – fáj vagy nem fáj le kell ülni és meg kell nézni a meccset… legalább azt élvezzük ki,hogy az öreg 12es dobál a pályán :)
Jó kis beharangozó, nincs szépítve semmi… ami jó az jó, ami szar az szar ki kell mondani :D
Külön tetszett a Butleres rész. Most legalább látják azok is akik végig vinnyogták az offseasont : “miért nem kap szegény Butler nagy szerződést”. —-> na pont ezért :/
Nem mondom,hogy nem jó corner csak ugye most sem épp Ő a fény az éjszakában.
(Oszt amint ezt leírtam ma tuti lehúz két labdát :D )
“aki ideggyenge Patriots szurkoló, annak nem feltétlen ajánlom a mérkőzés élőben történő megtekintését. A játék képe és menete ugyanis könnyen lehozhatja az életről őket”
Magamra ismertem. Az eddigi 4 fordulóban is volt már pár agyvérzésem, most az alkoholban bízom: Előtte kocsmázni megyek, hátha így könnyebb lesz elviselni :)
Ennél a sornál én is magamra ismertem. :) (és vettem egy tálca sört.)
nem lehet sokkal szarabb mint egy pre-season meccs…
betűtípust nem óhajtanátok magyarra állítani?
Jó kis beharangozó , de miért kell szar , fos ,ürülék stb. jelzőket használni ?
Értem én h rossz vagy gyenge de nem hinném hogy ha helyette szarfost használsz jobb lenne a cikk , de lehet hogy csak vaskalsposabb vagyok és ez a chattkultúra része ….(khmm).
Ha így haladnak tovább a dolgok a “liga történetének legrosszabb védelmével rendelkezzen az alapszakasz végére”
—–> bocs de erre tényleg nincs más jelző. :/
Vigasztaljon az hogy a “legrosszabb” védelem mellé a legjobb offens is a Patriotsé :)
Nem a legjobb hanem tökjó ,csúcsszupi és társaik …
Azt hittem hogy a Pats drukkerek nagy “öggyűrűzés” meg “gótozás” közepette fognak nekiesni a cikk irójának, de pozitivan csalódtam. Elég keményen le van fikázva a védelem, de a tény az tény….4 meccsen egyetlen értékelhető teljesitményük sem volt. Független nézőként nagyon várom a meccset.