Connect with us

Érdekességek

Már ma meglehet az első biztos rájátszás-résztvevő

Elérkezett végre ez az időszaka az évnek, mostantól minden héten jövünk a számolgatással, hogy melyik csapat hogyan biztosíthatja be a rájátszását, a csoportgyőzelmét vagy a kiemelését. Ezen a héten még nem lesz túl hosszú a cikk, ugyanis egyetlen egy csapat van, amelyik már a 13. héten bejuthat a playoffba. Ez pedig a Philadelphia Eagles, akik akár már ma éjjel ünnepelhetnek.

 

Az Eaglesnek ugyanis két kimenetel is tökéletes:

  • ha kikap a Cowboys a Redskins ellen, VAGY
  • ha nyer az Eagles a Seahawks ellen.

 

 

Nem túl bonyolult a történet tehát, bár a csapat szurkolói a Cowboys elleni győzelem óta számolgatják, hogy hány győzelem kell a csapattól, illetve hány vereség a Cowboystól, hogy matematikailag is bebiztosítsák a playoffot. Az ugyanis már eddig is szinte csak formalitás kérdése volt, hogy mikor válik biztossá a rájátszás, hiszen nagy előnyt dolgoztak ki a szezon eddigi részében.

 

Egyelőre a teljes NFC élén áll a csapat, most a Seahawks és Rams elleni idegenbeli csörték pedig talán igazi fokmérői lehetnek az Eagles erősségének, ha a gyenge csapatok elleni fölények győzelmek nem győztek meg mindenkit. Egy kis izgulás akár a csapatnak is jót tehet és egy-két szorosabb negyedik negyed felkészítheti őket arra, ami januárban vár a sasokra.

 

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Shivo
Shivo
2017-11-30 19:06

Ha az Eagles – Seahawks dontetlen lessz akkor is biztos playoff reszvevo az Eagles nem?

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x