Hue Jackson sokak megdöbbenésére megtarthatta az állását az 1-31-es mérlege ellenére. A támadóguruként érkező szakember bebizonyította, hogy egyedül nem képes ellátni az offense feladatokat, és rezsimje során először egy támadókoordinátort szeretne alkalmazni.
Erre pedig több jelölt is felmerült, a legújabb éppenséggel a Giantstől menesztett Ben McAdoo. Főedzőként nem tudta kordában tartani csapatát, de támadókoordinátorként nem volt rossz a Giantsnél, és emiatt még mindig a jobb nevű szakemberek közé sorolható OC munkára. Ráadásul az új GM, John Dorsey remekül ismeri, hiszen hét éven át voltak a Packersnél a szakmai stábban. McAdoo-nak QB coachként jó tapasztalatai vannak az irányítókkal való munka során, ami kiemelt fontosságú lehet az évek óta QB-hiányban szenvedő Brownsnak, akik minden bizonnyal egy új irányítóval vágnak neki a 2018-as idénynek.
McAdoo mellett egy másik idén menesztett főedzőt is pletykálnak a Brownshoz OC-nak, méghozzá Mike Mularkey-t. Amennyiben mégis McAdoo nyeri meg a versenyt, akkor az 1/1-es és az 1/2-es csapat sikerkovácsai összeállhatnak Clevelandben.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
Minuszból minusz az plusz.. alapon… :D
MínuszSZOR mínusz a plusz ;).
És ha csak azért interjúznak vele, hogy elmondhassák, nem diszkriminatívak, kreténeket is meghallgatnak?
Alakul a Dream Team :D
Már csak Rob Ryan kéne, mint DC
Nekem lenne még két nevem. Bár három HC egy csapatban, na jó, négy…
Jó két hét eltelt, de még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy megtartanak egy 1-31-es edzőt. Elképzelem mekkora tekintélye van a játékosok előtt. Elkezdi magyarázni a heti game plant, mindenki feszeng, gondolják: ez most a tuti nyerő, az biztos. Már csak véletlenül is megeshetne, de nem, Abszolutto Zero menetel rendületlenül zakótól zakóig. És igen, ez már döfi, ezt már honorálják és prolongálják is.
Most meg jön az erősítés. Hihetetlen jó választás.Egy fickó, aki nem csak veszíteni tud, – bár abban sem rossz, de egy egész franchise-t képes porig rombolni. Ő kell ide, nem is vitás. Ennyi draft cetli mellett, még a szokásos borzalmas húzásokkal is nehezen lenne garantálható egy újabb 0-16. De így már rá lehet azért menni.
Bár egyetértek az előttem szólóval Bob Ryan még szinté képben lehet. És akkor a szokásos QB erősítés Houstonból T.J. Yates -, és alakul a molekula – máris lehet reménykedni egy páratlan vereség halmozásban.
Véleményem szerint Jackson és McAdoo a tökéletes példája annak, hogy aki jó OC az nem biztos, hogy jó HC. A védelemhez az alapanyag meg van, Greg Williams nem rossz DC, ketten pedig csak összehoznak egy közepes támadósort.