Tom Brady és a Patriots az utóbbi években rendszeres résztvevője az AFC-döntőknek, meg úgy általában a rájátszásoknak is, leggyakrabban pedig hazai pályán szerepelnek. Foxborough-ban pedig megy is a csapatnak, eddig mindössze két irányító volt képes legyőzni őket: Joe Flacco és Mark Sanchez. Blake Bortlers lehet a harmadik.
Flacco kétszer is legyőzte a Patriotst a rájátszásban: 2009-ben a Wild Card körben, 2013-ban pedig a AFC-döntőn. Karrierje során 1,53-as TD/INT-s átlagot, 61,7 százalékos pontosságot és 84,1-es passer ratinget tud felmutatni. Sanchez 2011-ben, a Divisional Roundban győzte le a Patst, karrierje során 1 TD/INT-s átlaggal, 56,7 százalékos pontossággal és 73,9-es ratinggel áll. És most itt jön Blake Bortles a maga 1,4-es TD/INT ratiojával, 59,1 százalékos passzpontosságával és 80,8-as ratingjével, mintha csak az előző két QB-ból gyúrták volna össze.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások