A Patriots jelenleg épp azon van, hogy a nyolcadik Super Bowljukon vegyenek részt, már ami a Tom Brady/Bill Belichick érát jelenti. A meccsre egy régi ismerős is kilátogat: Drew Bledsoe. Az a Drew Bledsoe, aki segített felvirágoztatni a Patriotst és akit egy sérülés után kitúrt Tom Brady a kezdőből még 2001-ben. Most pedig ő lesz a csapata tiszteletbeli kapitánya.
Nem ritka az ilyen, a csapat egy-egy korábbi legendája gyakran tiszteletét teszi a fontos meccseken. Bledsoe-nak ráadásul szép emlékei lehetnek a Jaguarsról, hisz 1996-ban a Jaguarst legyőzve juttatta rájátszásba a Patriotst. Ez volt a csapat első AFC-döntője hazai pályán, amit 20-6-ra meg is nyert. Igaz Bledsoe nem játszott jól, mindössze 178 yardra és egy INT-re volt képes a Jaguars védelme ellen, a Patriotsnak azért sikerült csak nyernie, mert a Jaguars lábon lőtte magát egy rossz punttal és két turnoverrel.
A győzelem azonban győzelem, bár a Packers már nem volt olyan rendes és nem hibázott a Super Bowlban, így a csapat első sikerére egészen 2001-ig kellett várni, bár annak a veterán irányító kezdőként már nem volt a részese.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások